Fotó: Romania Tv
Súlyos baleset történt szombaton Bukarestben, ahol egy daru rázuhant egy mozgásban lévő személygépkocsira. Az autóban tartózkodó négy személy megsérült.
2019. november 02., 12:302019. november 02., 12:30
2019. november 02., 13:262019. november 02., 13:26
A bukaresti katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint az Egyetem tér környékén, a Matei Millo utcában bekövetkezett incidens során egy munkatelep darujának a karja eddig ismeretlen okokból lezuhant. A munkagép eleme éppen egy mozgásban lévő személygépkocsira esett rá, az autóban négy férfi tartózkodott.
A helyszínre kivonult tűzoltó- és mentőalakulatoknak szét kellett vágniuk a gépkocsit annak érdekében, hogy kimentsék a bentragadt járművezetőt. Daniel Vasile, a katasztrófavédelmi szolgálat szóvivője az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az eszméletét vesztett férfit egy mentőorvos újraélesztette. Mind a négy sérültet kórházba szállították, közülük a sofőr állapota súlyos.
Daniel Tudorache, Bukarest 1-es számú kerületének polgármestere úgy nyilatkozott, hogy a baleset helyszínén épületbontás zajlik, amelyre a főpolgármesteri hivatal engedélyt bocsátott ki. Az elöljáró hozzátette, a daru leomlásának okára az építkezési felügyelőségnek kell magyarázattal szolgálnia a kivizsgálásokat követően.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.
Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
1 hozzászólás