Csípi a szemüket: a parlagfű elleni védekezésről szóló törvény alkalmazásáért tüntettek Bukarestben

Többtucatnyian tüntettek vasárnap Bukarestben, követelve a parlagfű irtásáról rendelkező törvény alkalmazását.

Krónika

2019. szeptember 29., 17:252019. szeptember 29., 17:25

2019. szeptember 29., 17:262019. szeptember 29., 17:26

A fővárosi Kiseleff-parkban tartott eseményre az Élet parlagfű nélkül elnevezésű tájékoztató kampány keretében került sor, amelynek célja tudatosítani a parlagfű irtását kötelezővé tevő 2018/62-es törvény alkalmazásának fontosságát.

A szervezők szerint Romániában hozzávetőlegesen hatmillióra tehető a parlagfűre allergiás személyek száma.

A szervezők elmondták, azért gyűltek össze, hogy megmutassák a hatóságoknak, léteznek, sokan vannak, és hogy a parlagfű-allergia fáj. Felhívták a figyelmet, hogy a hatóságoknak kötelességük lenne biztosítani a nyugodt életet az ország állampolgárai számára. Éppen ezért nyomást kívánnak gyakorolni a parlagfűirtásról szóló törvény alkalmazása érdekében, szerintük ugyanis a hatályos jogszabályt nem alkalmazzák, közben évente romániaiak ezreiről derül ki, hogy parlagfű-allergiában szenvednek.

„A környezetvédelmi, az egészségügyi és a mezőgazdasági minisztériumnak tájékoztató kampányokat kellene szerveznie e gyomnövény hatásairól. Ez nem szeszély, ez nem divat, ez kínszenvedés az allergiások számára. Három hónapon át csak egészségügyi maszkot viselve tudunk kijönni a házból, vagy bezárkózunk saját lakásunkba. Márpedig nem jó ország az, amelyikben egy gyomnövény miatt el kell barikádoznod magad a házban” – idézte Ionela Năstase szervező felszólalását az Agerpres hírügynökség.

A 2018/62-es számú törvény értelmében a telektulajdonosoknak, valamint a közutak, vasúti szakaszok, folyópartok, tavak karbantartóinak minden évben legkésőbb június 30-áig kötelességük kiirtani területeiken a parlagfüvet, ugyanakkor gondoskodniuk kell arról, hogy a gyomnövény az idény végéig ne üsse fel a fejét ismét. Ennek elmulasztása esetén a magánszemélyek 750-től 5000 lejig, míg a jogi személyek 5000 lejtől 20 ezer lejig terjedő bírsággal büntethetők.

A parlagfű augusztus-szeptemberben virágzik, a pollenjére allergiás személyeknél gyakori tüsszentést, könnyezést, szemviszketést, orrfolyást, fulladásérzetet, szédülést okozva.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Simion megköszönte Amerikának, hogy nem ad vízummentességet a román állampolgároknak

George Simion, az AUR elnökjelöltje nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból.

Simion megköszönte Amerikának, hogy nem ad vízummentességet a román állampolgároknak
2025. május 10., szombat

Tánczos Barna: Romániában a helyzet stabilizálódik és fejlődik, vagy azonnal romlik

Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Tánczos Barna: Romániában a helyzet stabilizálódik és fejlődik, vagy azonnal romlik
2025. május 10., szombat

A hétvége folyamán fagyokra is lehet számítani, a hegyekben havazhat

A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.

A hétvége folyamán fagyokra is lehet számítani, a hegyekben havazhat
2025. május 10., szombat

Súlyos baleset történt Brassó megyében, tíz gyerek került kórházba

Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.

Súlyos baleset történt Brassó megyében, tíz gyerek került kórházba
2025. május 10., szombat

Több tízezren vettek részt a bukaresti kormánypalota előtti Európa-barát tüntetésen

Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.

Több tízezren vettek részt a bukaresti kormánypalota előtti Európa-barát tüntetésen
2025. május 10., szombat

Simion magyar zászlós üzenetben mondott köszönetet Orbánnak

Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.

Simion  magyar zászlós üzenetben mondott köszönetet Orbánnak
2025. május 09., péntek

Európa-párti tüntetést szerveztek Bukarestben

Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.

Európa-párti tüntetést szerveztek Bukarestben
2025. május 09., péntek

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is

A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is
2025. május 09., péntek

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét

Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét
2025. május 09., péntek

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét

Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét