Csak úgy röpködtek a kormányfői ígéretek az oktatási szakszervezetek vezetőivel folytatott megbeszélésen

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

Marcel Ciolacu miniszterelnök hétfőn közölte, hogy az oktatási szakszervezetekkel folytatott egyeztetések során megoldást találtak a vezető funkciókat elfoglaló tanügyi alkalmazottak béregyenlőtlenségeinek felszámolására.

Krónika

2023. október 23., 18:432023. október 23., 18:43

2023. október 23., 18:562023. október 23., 18:56

A kormány közleménye szerint a miniszterelnök a kormánypalotában találkozott az oktatási szakszervezetek képviselőivel, akikkel megvitatták a vezetői feladatokat ellátó oktatási alkalmazottak béregyenlőtlenségeinek feloldását célzó javaslatokat. A tanügyminisztérium és a társadalmi partnerek együttműködésével született tervezetet mindkét fél elfogadta, következhet a jogalkotási folyamat – derül ki a közleményből.

A miniszterelnök azt mondta a találkozón, hogy a kormány gondoskodik az oktatási folyamat megfelelő körülményeinek finanszírozásáról, az oktatási alkalmazottak 2023/57-es kormányrendelet által megnövelt bérének kifizetéséről, a tanulók ösztöndíjáról és az ingázási költségek megtérítéséről is.

Hozzátette, a párbeszédet folytatják, hogy a lehető legjobb bérezési megoldásokat találják meg a jelenlegi gazdasági helyzet, illetve a kormány vállalásainak függvényében. A Victoria-palotában folytatott megbeszélésen jelen volt többek között Marcel Ciolacu kormányfő mellett Ligia Deca tanügyminiszter, Simona Bucura-Oprescu munkaügyi és társadalmi szolidaritásért felelős miniszter, valamint a szakszervezetek képviselő is.

Mint ismert, a három hetes tavaszi általános munkabeszüntetést lezáró megállapodás részeként a tanügyi szakszervezetek ígéretet kaptak a kormány képviselőitől arra, hogy a közszférára vonatkozó új, egységes bértörvény tervezetét, illetve annak az oktatási rendszerre vonatkozó részét véglegesítik július 15-ig. Ez azonban a mai napig nem történt meg, így a parlament még nem tűzte napirendjére a tervezet megvitatását.

A kormány azt ígérte a sztrájkoló tanügyi alkalmazottaknak, hogy a jövő januártól hatályba lépő új közalkalmazotti bértörvényben a tanárok bértáblája az állami társadalombiztosítási költségvetés kiszámításakor alapul vett országos átlagbértől indul. Ugyanakkor a tanügyi alkalmazottak fizetését 2024. január elsejétől az akkori alapbérük és az új közalkalmazotti bértörvényben előírt fizetésük különbözetének 50 százalékával emelik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Európa-párti tüntetést szerveztek Bukarestben

Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.

Európa-párti tüntetést szerveztek Bukarestben
2025. május 09., péntek

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is

A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is
2025. május 09., péntek

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét

Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét
2025. május 09., péntek

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét

Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét
2025. május 09., péntek

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint

Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint
2025. május 08., csütörtök

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján

Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján
2025. május 08., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből

Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből
2025. május 08., csütörtök

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége

A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége
2025. május 08., csütörtök

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást

Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást
2025. május 08., csütörtök

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint

Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint