Fanyomkövetés, erdei brutalitás: civil szervezeteket is bevonnak a minisztérium új munkacsoportjába

Képünk illusztráció •  Fotó: Pinti Attila

Képünk illusztráció

Fotó: Pinti Attila

A környezetvédelmi minisztérium keretében munkacsoportot hoznak létre a civil szervezetek bevonásával a faanyag-nyomonkövető informatikai rendszer (SUMAL) működésének tökéletesítésére – jelentette be szerdán Florin Cîţu kormányfő.

Hírösszefoglaló

2021. szeptember 22., 17:322021. szeptember 22., 17:32

„Ma (szerda – szerk. megj.) reggel találkoztam azzal a környezetvédelmi aktivistával és az egyik újságíróval, akiket a múlt héten bántalmaztak egy Suceava megyei erdőben. Világos, hogy nem hagyhatjuk annyiban a dolgokat, semmilyen helyzetben nem tolerálhatjuk az erőszakot.

Idézet
A hatóságoknak végezniük kell a dolgukat, akik hibáztak, azoknak fizetniük kell!”

 – írta a kormányfő Facebook-bejegyzésében. A megbeszélésükön született megállapodás szerint a SUMAL-t tökéletesíteni kell, hogy teljes hatékonysággal működjék és átláthatóságot biztosítson. Emiatt munkacsoportot hoznak létre a környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti tárca keretében a nem kormányzati szervezetek képviselőinek bevonásával, számolt be a kormányfő.

Tiberiu Boşutar környezetvédő aktivista a megbeszélés után elmondta, hogy támogatást ígért a miniszterelnöknek a faanyag-nyomonkövető informatikai rendszer jobbítására.

„A SUMAL alkalmazás nagyon jó, de nem hozza a várt eredményeket, pontosan azért, mert egyesek nem akarják használni, mások meg nem tudják, hogyan kell használni. Néhány fejlesztés még hiányzik, mi pedig segíteni szeretnénk az illetékes intézményeknek ebben” – mondta Boşutar.

Hozzátette: munkacsoport létrehozását javasolták, amelyben ők is részt vegyenek, és a kormányfő ígéretet is tett erre.

A Greenpeace ügyvédje kíséretében Mihai Dragolea, Tiberiu Boșutar és Radu Mocanu feljelentést tettek az IGPR-Bűnügyi Nyomozó Igazgatóságon •  Fotó: Facebook/Greenpeace Romania Galéria

A Greenpeace ügyvédje kíséretében Mihai Dragolea, Tiberiu Boșutar és Radu Mocanu feljelentést tettek az IGPR-Bűnügyi Nyomozó Igazgatóságon

Fotó: Facebook/Greenpeace Romania

Arról is beszámolt, hogy bűnvádi panaszt nyújtott be Bukarestben a rendőrséghez a Suceava megyei erdőben történtek miatt, az ügyet azonban a dornavátrai (Vatra Dornei) ügyészségnek adták át, ahol „az ügyész a tőle telhető legnagyobb mértékben minimalizálta a helyzetet”.

Boşutar sérelmezte, hogy a támadóikat „két pofon lekenése miatt vették őrizetbe”, pedig őt és társait brutálisan megverték, megkínozták, kirabolták és halálosan megfenyegették, „tehát elég bizonyíték volt ahhoz, hogy szigorúbb döntés szülessen”.

„Amikor láttam, hogy szabadon bocsátják őket a 24 órás őrizet után, ismét feljöttem Bukarestbe. Nem magamat féltem, hanem a családomat, az erdőt, ezt az országot. (...) Minket pont az vert meg, aki azért az erdőterületért felelt.

Idézet
Az erdészeknek nem kellene sértve érezniük magukat, hanem el kellene határolódniuk a soraikban levő gazemberektől”

 – fejtette ki Tiberiu Boşutar. Gabriel Păun környezetvédelmi aktivista szintén részt vett a kormányfővel való találkozón. Elmondta, hogy már valószínűleg a jövő héten elkezdődnek a megbeszélések a környezetvédelmi tárcánál.

Rámutatott, hogy a program hiányosságai miatt az embereknek korlátozott a hozzáférésük a SUMAL rendszerhez, emiatt nem tudnak hatékonyan segíteni a hatóságoknak – közölte az Agerpres. Florin Cîţu miniszterelnök szerdán a Victoria-palotában találkozott Tiberiu Boşutar és Gabriel Păun környezetvédelmi aktivistákkal, valamint Radu Mocanu újságíróval.

Mihai Dragolea és Radu Constantin Mocanu újságírókat, illetve Tiberiu Boşutar környezetvédő aktivistát szeptember 26-án több személy brutálisan megverte egy Suceava megyei erdőben,

miközben dokumentumfilmet forgattak a romániai illegális fakitermelésről. A támadásban a felszerelés és az összes felvétel, képanyag megsemmisült. Az ügyben négy, 24 és 44 év közötti férfit vettek őrizetbe, majd a 24 óra letelte után hatósági felügyelet alá helyezték őket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Egy nyugdíjasnak 50 lej is sokat jelent – A PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja

A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.

Egy nyugdíjasnak 50 lej is sokat jelent – A PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja
2025. július 12., szombat

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé, a cél a demokratikus jobboldal újjáépítése

Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé, a cél a demokratikus jobboldal újjáépítése
2025. július 12., szombat

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés

A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés
2025. július 12., szombat

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját

Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját
2025. július 11., péntek

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök

Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök
2025. július 11., péntek

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez

Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez
2025. július 11., péntek

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja

A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja
2025. július 11., péntek

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla

Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla
2025. július 11., péntek

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint

A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint