Fotó: Gov.ro
Nem lehet kijelenteni, hogy Romániában nem fordulhat elő az, ami Lengyelországban történt kedden, amikor az ukrán határ közelében levő egyik városban rakéta csapódott be, két ember halálát okozva – nyilatkozta Nicolae Ciucă miniszterelnök.
2022. november 17., 17:412022. november 17., 17:41
A nagybányai látogatáson tartózkodó kormányfőt arról faggatták csütörtökön az újságírók a lengyelországi incidens kapcsán, hogy Románia tervezi-e a biztonsági intézkedések megerősítését az Ukrajnával szomszédos megyékben. A miniszterelnök azt mondta, erről a védelmi minisztérium hivatott dönteni, és mindent megtesznek azért, hogy megelőzzék az ehhez hasonló eseményeket.
– fogalmazott.
Két ember meghalt kedden Lengyelországban, amikor az ukrán határhoz közeli Przewodów városban rakéta csapódott egy gabonaszárítóba. Miután a nap folyamán Oroszország több rakétát is kilőtt Ukrajnára, főleg az energetikai infrastruktúrát célozva, a Lengyelországgal közös határ közelében is, kezdetben Moszkvát tartották felelősnek a támadás miatt. Andrzej Duda lengyel elnök azonban szerdán azt mondta, nincs jele annak, hogy a rakétát szándékosan lőtték ki lengyel területre, „nagyon valószínű”, hogy az ukrán légvédelem által használt rakéta csapódott be – emlékeztet az Agerpres.
Két ember meghalt Lengyelországban, amikor az ukrán határhoz közeli Przewodów városban rakéta csapódott egy gabonaszárítóba – közölte honlapján a Radio Zet.
A NATO-tagállamok nagyköveteinek részvételével tartott szerdai rendkívüli tanácskozást követően Jens Stoltenberg NATO-főtitkár megerősítette, hogy a robbanást vélhetően ukrán légvédelmi rakéta okozta, de hozzátette, hogy „ez nem Ukrajna hibája volt, Oroszország viseli a végső felelősséget, mivel folytatja az Ukrajna elleni illegális háborút” – számolt be az AFP.
Az Egyesült Államok nem lát olyan tényezőt, amely ellentmondana a lengyel vizsgálat előzetes megállapításainak, miszerint vélhetően ukrán légvédelmi rakéta becsapódása okozta két ember halálát lengyel területen.
Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Embetek Pártj (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
szóljon hozzá!