Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Az egészségügyi dolgozók kapcsán Romániában egyelőre az a javaslat, hogy azokat közülük, akik nem oltatják be magukat koronavírus ellen, saját költségükön teszteljék.
2021. július 13., 14:502021. július 13., 14:50
Az Agerpres közleménye szerint a kormányfőt arról faggatták az újságírók, mérlegeli-e a kabinet a koronavírus elleni vakcina kötelezővé tételét az egészségügyben vagy az idősgondozás terén dolgozók esetében, követve Franciaország és Görögország példáját.
– válaszolt Florin Cîţu.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
A párizsi ítélőtábla megtagadta szerdán Pál Fülöp herceg kiadatását Romániának. A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját jogerősen letöltendő börtönre ítélték korábban Romániában, és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) munkacsoportjai már dolgoznak a második deficitcsökkentő csomagon, amelyik az első megszorító csomag „önkényes” intézkedéseit is korrigálni fogja – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mihai Fifor.
A romániaiak több mint kétharmada szerint nőtt az utóbbi időben a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma – derül ki az INSCOP Research friss felméréséből.
szóljon hozzá!