Cioloş: jobb a kétfordulós választás

Dacian Cioloş miniszterelnök szerint a kétfordulós önkormányzati választások reprezentatívabbak, így a június ötödikei választást követően meg kell vitatni a voksolás két körben való megrendezését.

Balogh Levente

2016. május 22., 21:002016. május 22., 21:00

A kormányfő a Realitatea hírtelevíziónak nyilatkozva kifejtette: a romániai szociális állapotok miatt a kétfordulós választások nagyobb reprezentativitást eredményeznének a vélemények sokszínűsége és a politikai szervezetek szempontjából. Megjegyezte: kormánya azért nem változtatott a rendszeren, mert nem kívánt beleszólni egy olyan témába, amely politikai felelősségvállalást igényel.

„Amikor felelősségvállalás nélkül kényszerítenek ki egy változtatást, az csak rövid távú megoldásokhoz vezethet, hosszú távúakhoz nem. Nekünk most következetességre és nyugodt reformokra van szükségünk, nem olyan petárdákra, amelyek a változás látszatát keltik” – fogalmazott a kormányfő.
Cioloş egyben kijelentette: mivel függetlenként vállalta el a kormány irányítását, hitelessége megőrzése érdekében nem lép egyik pártba sem, saját pártot sem hoz létre, és az idei parlamenti választásokon sem indul.

Mint arról beszámoltunk, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szorgalmazta, hogy a 2012-ben bevezetett egyfordulós önkormányzati választássok helyett ismét kétfordulós legyen a voksolás. A Szociáldemokrata Párt (PSD) ugyanakkor ezt ellenezte. A kormányfő egyeztetésre hívta a parlamenti pártokat, és közölte: amennyiben a többség kétfordulós voksolást akar, lehet szó a módosításról.

Mivel azonban a PNL nem tudta a többi pártot meggyőzni, Cioloş nem volt hajlandó módosítani. A PNL azért kardoskodott a változtatás mellett, mert az egyfordulós választás rendszerint a hivatalban lévő elöljárók számára kedvező, ebből a szempontból pedig a PSD áll jobban. Ugyanakkor a PSD mellett az RMDSZ is ellenezte a csupán néhány hónappal a választások előtt megejtendő törvénymódosítást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Ezúttal Vajdahunyad és Déva közelében rengett a föld

A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében - közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Ezúttal Vajdahunyad és Déva közelében rengett a föld
2025. augusztus 22., péntek

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad

A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad
2025. augusztus 22., péntek

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában

Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában
2025. augusztus 21., csütörtök

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését
2025. augusztus 21., csütörtök

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert
2025. augusztus 21., csütörtök

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben

A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben
2025. augusztus 21., csütörtök

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között

A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között
2025. augusztus 21., csütörtök

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint

Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek
2025. augusztus 21., csütörtök

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében

Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében