Fotó: Facebook/Alianța 2020 USR PLUS
Szülhetnek a férfiak is – egyebek mellett ezt a kitételt is tartalmazza az Európai Parlament csütörtöki ülésén elfogadott jelentés. A 378 szavazattal, 255 ellenszavazat és 42 tartózkodás mellett tető alá hozott állásfoglalás kijelenti, hogy a szexuális, illetve reproduktív egészséghez fűződő jog alapvető eleme a női jogoknak és a nemek közötti egyenlőségnek.
2021. június 25., 11:322021. június 25., 11:32
2021. június 25., 17:532021. június 25., 17:53
Mivel bizonyos körülmények között a transznemű férfiak és a nem bináris személyek is teherbe eshetnek, az ilyen esetekben részesülniük kell a terhességgel és szüléssel kapcsolatos gondozásra vonatkozó intézkedésekben, a nemi identitásuk alapján való hátrányos megkülönböztetéstől mentesen – fogalmaz egyik ajánlásában az uniós dokumentum.
A baloldali horvát európai parlamenti képviselő, Predrag Fred Matić nevével fémjelzett dokumentum lényegében alapvető jogként beszél az abortuszról. Mint az a közel negyven oldalas jelentésben áll, a tagországoknak felül kellene vizsgálniuk a terhességmegszakításról szóló nemzeti szabályaikat, hogy azok mielőbb összhangba kerüljenek „a nemzetközi standardokkal”.
A Magyar Nemzet beszámolójában megemlíti: a Matić-jelentésben egyébként több mint százhúszszor szerepel a mára jócskán átideologizált „gender” szó. A dokumentum szerint
A bukaresti média tudósítása szerint a romániai európai parlamenti képviselők közül a Dacian Cioloș volt miniszterelnökkel az élen a Mentsétek meg Romániát Szövetség összes politikusa igennel voksolt. Az jelentés ellen szavazott ugyanakkor Vincze Lóránt, Winkler Gyula, Traian Băsescu, Vasile Blaga, Rareș Bogdan, Daniel Buda, Chris Terheș, Cristian Bușoi, Gheorghe Falcă, Maria Grapini, Mircea Hava, Dan Motreanu, Vlad Nistor, Eugen Tomac.
Horváth Anna, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a dokumentum elfogadása után Facebook-oldalán fogalmazta meg véleményét. „Nem tudom eldönteni: sírjak vagy nevessek…. Egyesek szerint az EU legégetőbb feladata lehetővé tenni, hogy a férfiak is szülhessenek gyereket. Nesze neked családpolitika…” - írta Kolozsvár volt alpolgármestere.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy a kormány nem készül leépítésekre az egészségügyben.
Alkotmányellenesnek nyilvánította kedden az alkotmánybíróság a volt államfőket megillető juttatásokat eltörlő törvénymódosítást – értesült hivatalos forrásokból az Agerpres. A keresetet Traian Băsescu kezdeményezte 2022-ben.
A romániai polgárok többsége szerint Románia rossz irányba halad, és az Ilie Bolojan vezette új kormány sem lesz képes jó irányba fordítani – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Keddi ülése után a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) állásfoglalást tett közzé, amely szerint a bírák és ügyészek bérezése és nyugdíjazásuk rendszere nem kiváltság, hanem a jogállásuk alapvető eleme.
Elena Udrea feltételes szabadlábra helyezéséről döntött kedden a ploiești-i bíróság. Az ítélet nem jogerős. A volt turisztikai minisztert jelenleg a ploiești-i megyei sürgősségi kórházban ápolják, miután vasárnap egy epehólyagműtéten esett át.
Volt szovjet tagköztársaságokból származó külföldieknek román személyazonossági iratokat kiállító bűnszövetkezet tagjaira csaptak le kedden a hatóságok Botoșani megyében – közölte a román legfőbb ügyészség.
A közigazgatási és területi reformot a politikai pártok reformjának kell kísérnie – fogalmazta meg Radu Burnete gazdasági és társadalmi kérdésekben illetékes elnöki tanácsadó.
Az alkotmánybíróság arra készül, hogy fejenként 180 ezer lejes juttatást biztosítson annak a három alkotmánybírónak, akinek most jár le a kilenc éves mandátuma. Értesült a<a href="https://www.g4media.ro/surse-curtea-constitutionala-pregateste-indemnizatii-de-cate-180-000-de-lei-pentru-cei-trei-judecatori-care-isi-termina-mandatul-desi-guvernul-a-interzis-astfel-de-plati-in-sistemul
2025-re biztosított a költségvetés a bölcsődeépítő kormányprogram folytatására – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter kedden egy új piatra-neamț-i bölcsőde felavatásán.
Az egész országban folytatták kedden a tiltakozó akciókat a közalkalmazottak, miután a kormány elfogadta a veszélyes körülmények miatt járó prémiumok csökkentéséről szóló sürgősségi rendeletet.
4 hozzászólás