Ciolacu szerint ha elmarad a kormányfő-rotáció, előre hozott választásokra lesz szükség

•  Fotó: Psd.ro

Fotó: Psd.ro

A miniszterelnöki tisztség megtiszteltetés – jelentette ki kedden Marcel Ciolacu, aki szerint előre hozott választások lesznek, ha a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem adja át jövőre a kormányfői tisztséget a Szociáldemokrata Pártnak (PSD).

Hírösszefoglaló

2022. augusztus 09., 16:292022. augusztus 09., 16:29

A parlamentben nyilatkozó Ciolacut többek között arról faggatták az újságírók, hogy szeretne-e miniszterelnök lenni jövő tavasztól. „A miniszterelnöki tisztség megtiszteltetés” – fogalmazott válaszában a politikus, hozzátéve, ha párttársai úgy döntenek, hogy ő a megfelelő személy a kormányfői tisztség betöltésére, vállalni fogja a megbízatást.

Ciolacunak ugyanakkor meggyőződése, hogy jövő tavasztól alakulata adhatja a miniszterelnököt. Hozzátette, nincs értelme kommentálni azoknak a nyilatkozatait, „akik napozás közben egyszer csak úgy döntenek, hogy hírtémát szolgáltatnak a televízióknak”. „A koalíciós megállapodás egyértelmű. Korábban is mondtam: ha elmarad a rotáció, nincs más variáns, csak az előre hozott választások” – szögezte le.

korábban írtuk

Ellenzett miniszterelnök-csere: a PNL egyik politikusa megtartaná a pártnak a kormányfői tisztséget
Ellenzett miniszterelnök-csere: a PNL egyik politikusa megtartaná a pártnak a kormányfői tisztséget

Koalíciós nyilatkozatpárbajt eredményezett, hogy a PNL egyik alelnöke, Alexnadru Muraru felvetette: a koalíciós paktumban foglaltak ellenére a PNL ne adja át jövőre a kormányfői tisztséget a PSD-nek.

Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnöknek meggyőződése, hogy előbb-utóbb sor kerül egy kormányátalakításra.

A parlament épületében nyilatkozó politikus rámutatott, a kormányátalakítással nem a „riogatás” a cél, ez a kormányzás hatékonyabbá tételét szolgálja. Hozzátette, a kormányfő kiértékeli a miniszterek tevékenységét, és ha indokoltnak tartja, kezdeményezheti egy-egy tárcavezető leváltását – közölte az Agerpres hírügynökség.

Idézet
„Meggyőződésem, hogy egy adott pillanatban lesz kormányátalakítás, meglátjuk, mikor jön el az ideje”

– fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a koalíciós ülésen is megtárgyalják a témát. Megkérdezték tőle az újságírók, támogatja-e, hogy a továbbiakban is Vasile Dîncu vezesse a védelmi minisztériumot. „Nem szeretnék most konkrét személyekről beszélni. Úgy a korrekt, hogy előbb tárgyalunk a miniszterelnökkel, majd a kollégáimmal” – válaszolt Ciolacu.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Mintegy 200 román állampolgár kérte evakuálását Izraelből és Iránból

Mintegy 200 román állampolgár kérte az evakuálását Izraelből és Iránból a közel-keleti válsághelyzet miatt – közölte hétfőn a külügyminisztérium európai, közel-keleti és afrikai ügyekkel megbízott államtitkára.

Mintegy 200 román állampolgár kérte evakuálását Izraelből és Iránból
2025. június 16., hétfő

Feljelentik Ciolacut és Grindeanut a Nordis ingatlanpanamájának károsultjai

A Nordis-ingatlanpanama károsultjai hétfőn bejelentették, hogy büntetőfeljelentést tesznek Marcel Ciolacu volt miniszterelnök, Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke, Alfred Simonis és Laura Vicol, a képviselőház jogi bizottságának volt elnöke ellen.

Feljelentik Ciolacut és Grindeanut a Nordis ingatlanpanamájának károsultjai
2025. június 16., hétfő

Vasile Blaga: balekok vagyunk, ha ismét elfogadjuk a PSD által javasolt rotációs miniszterelnökcserét

Ellenzi Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora a Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt rotációs megoldást a miniszterelnöki tisztség betöltésére.

Vasile Blaga: balekok vagyunk, ha ismét elfogadjuk a PSD által javasolt rotációs miniszterelnökcserét
2025. június 16., hétfő

Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében

Tüdőrákja van Ion Iliescu volt államfőnek – közölte hétfőn a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) dr. Agrippa Ionescuról elnevezett kórháza.

Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében
Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében
2025. június 16., hétfő

Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében

2025. június 16., hétfő

Bosszantja a PNL-t és az USR-t, hogy Nicușor Dan halogatja a kormányfő kinevezését

Bosszantja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) illetékeseit, hogy Nicușor Dan államfő halogatja a miniszterelnök-jelölt megnevezését.

Bosszantja a PNL-t és az USR-t, hogy Nicușor Dan halogatja a kormányfő kinevezését
2025. június 15., vasárnap

Izraelben, Iránban, Jordániában is rekedtek román állampolgárok, Betlehemben zarándokcsoportok

A román külügyminisztérium folyamatos kapcsolatban áll az Izraelben és Iránban tartózkodó román állampolgárokkal, beleértve a betlehemi zarándokokat is. A tárca szóvivője közölte, prioritás a biztonságuk.

Izraelben, Iránban, Jordániában is rekedtek román állampolgárok, Betlehemben zarándokcsoportok
2025. június 15., vasárnap

Aggódik a román külügy a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt

Aggodalmának adott hangot vasárnap a román külügyminisztérium a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt.

Aggódik a román külügy a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt
2025. június 15., vasárnap

Medve támadt egy erdészre, az áldozat súlyos állapotban van

Súlyosan megsérült egy erdész az Argeș megyei Stănești település térségében vasárnap reggel, miután medve támadt rá – közölte a News.ro hírportál.

Medve támadt egy erdészre, az áldozat súlyos állapotban van
2025. június 15., vasárnap

Az AUR szerint alkotmányos válság fenyeget a miniszterelnök-jelölés halogatása miatt

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett az államfő és a parlament között.

Az AUR szerint alkotmányos válság fenyeget a miniszterelnök-jelölés halogatása miatt
2025. június 15., vasárnap

Tárgyalásra hívta a tárcavezető a tiltakozni készülő tanügyi szakszervezetek képviselőit

Tárgyalásra hívta Daniel David oktatási miniszter a tiltakozni készülő tanügyi szakszervezetek képviselőit.

Tárgyalásra hívta a tárcavezető a tiltakozni készülő tanügyi szakszervezetek képviselőit