Fotó: Gov.ro
Gúnyosan reagált Marcel Ciolacu miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kedden kedden Mircea Geoană helyettes NATO-főtitkár állítására, miszerint a PSD felajánlotta, hogy a párt támogatja őt, ha függetlenként elindul az államfő-választáson.
2024. február 13., 11:592024. február 13., 11:59
„Miután megkértem Mircea Geoană urat,
– reagált kedden Marcel Ciolacu az SOS Románia szélsőséges szenátorára célozva, akit minősíthetetlen viselkedése miatt még a szintén szélsőjobbos Románok Egyesüléséért Szövetségből (AUR) is kizártak.
A PSD vezetője azt mondta,
„Nem tudom, hogy elnökjelölt leszek-e vagy sem. Ebben a pillanatban teljesen őszintén mondom, hogy nem is gondoltam arra, hogy jelölt legyek. Amit biztosan elmondhatok önöknek harmincegynéhány évvel ezelőtti alapító tagként, PSD-s szívűként, hogy
– szögezte le Ciolacu.
Mint arról beszámoltunk, Mircea Geoană hétfőn este egy, a Digi 24 hírcsatornának adott interjúban állítota azt, hogy a PSD vezetői Ciolacuval az élen felkeresték, és felajánlották, hogy támogatják, ha függetlenként harcba száll az államfői tisztségért.
Geoană szerint a PSD-nek azért van szüksége erre a megoldásra, mert az államfő-választáson képtelen lenne saját jelölttel nyerni.
A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.
Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.
Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&
Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
A közlekedés biztonsága érdekében sebességkorlátozásokat vezetnek be a következő napokban egyes vasúti pályaszakaszokon – közölte vasárnap a Román Vasúttársaság.
szóljon hozzá!