Fotó: Twitter/Marcel Ciolacu
A két ország közös gazdasági projektjeiről és a vízummentességi programról tárgyalt Marcel Ciolacu miniszterelnök csütörtökön Kathleen Ann Kavalec amerikai nagykövettel.
2023. november 09., 15:052023. november 09., 15:05
„Közös gazdasági projektjeink fokozottan haladnak; előrelépést értünk el a román Visa Waiver programmal kapcsolatban is” – írta a kormányfő az X (volt Twitter) közösségi oldalon közzétett, angol nyelvű posztjában.
Szavai szerint a megbeszélésen szó volt a két ország közötti stratégiai partnerség megerősítéséről is.
Luminiţa Odobescu külügyminiszter hétfőn szintén tárgyalt az amerikai nagykövettel a kétoldalú együttműködés prioritásairól, figyelembe véve a jelenlegi biztonsági körülményeket – írta a külügyminisztériumra hivatkozva az Agerpres hírügynökség.
Dan-Andrei Muraru, Románia washingtoni nagykövete határozottan állítja, a román állampolgároknak már csak két évet kell várniuk arra, hogy vízum nélkül utazzanak az Egyesült Államokba.
A napokban immár sokadik alkalommal kellett új börtönbe költöztetni Konsztantinosz Passzariszt, a román hatóságok által a legveszélyesebbnek tartott, jelenleg fogva tartott bűnözőt, akit több mint húsz éve ítéltek életfogytiglani szabadságvesztésre.
Bár a romániai lakosság számottevő hányada rendszeresen használja az internetet, nagyon sokan fittyet hánynak a kiberbiztonságra – irányítja rá a figyelmet egy friss elemzés.
A gazdasági rendőrség az év első három hónapjában országszerte 78 nagyszabású akciót hajtott végre a bűnözői csoportok felszámolása érdekében, és összesen 1226 házkutatást tartott.
Jelenleg ugyanakkora erőfeszítéssel jobban lehet élni Romániában vagy Moldovában, mint Budapesttől nyugatra – állította Daniel Funeriu volt román oktatási miniszter.
A diákok május 8-án, szerdán térnek vissza az iskolapadokba az április 27-én kezdődött húsvéti vakációt követően.
Klaus Iohannis hétfőn az Amerikai Egyesült Államokba utazott – az elnök ugyanazt a luxusgépet használta, amellyel tavaly Afrikába és Dél-Koreába utazott – adta hírül a Realitatea Tv.
Változékony lesz az időjárás a héten Románia legtöbb régiójában, és miután vasárnap viharok söpörtek végig az ország nagy részén, hétfőn az ország északi felére, kedden pedig az egész országra kiterjednek.
A stabilizálódás jeleit mutatja a talaj a Slănicon beszakadt úttest környékén – közölte vasárnap Emil Drăgănescu, Prahova megye prefektusa.
Nincs napirendben a bukaresti kormánykoalícióban az elnökválasztás időpontjának áthelyezése – jelentette ki Ionuț Stroe, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője.
A Román Posta a kifizetési naptárban rögzítettnél öt nappal korábban, április 27-én megkezdte a májusi nyugdíjak kézbesítését, és becsléseik szerint a pénteki nap végére megközelítik a maximális kézbesítési arányt.
szóljon hozzá!