Fotó: Haáz Vince
Minden esetben a pénteki napon jegyzett fertőzöttségi ráta alapján kell meghozni a döntést arról, hogy az adott településen milyen rendszer szerint zajlik az oktatás a következő héten – szögezte le hétfőn az oktatási miniszter.
2021. szeptember 20., 14:032021. szeptember 20., 14:03
Sorin Cîmpeanu annak kapcsán beszélt erről a Digi 24 televízió egyik műsorában, hogy az Ilfov megyei Afumaţi településen bejelentették, hogy hétfőtől áttérnek az online oktatásra, mivel azonban időközben csökkent a fertőzöttségi ráta, a hatóságok utólag felülvizsgálták a döntést és közölték, hogy keddtől visszaállhat a jelenléti oktatás.
A tanügyminiszter hangsúlyozta, az oktatási és az egészségügyi miniszter közös rendeletében világosan leszögezik, hogy a pénteki fertőzöttségi ráta alapján kell megszabni a következő héten követendő tanítási forgatókönyvet. „A péntek pénteket jelent, nem vasárnapot, nem hétfőt, nem keddet” – fogalmazott.
A tárcavezető hozzátette, az közegészségügyi igazgatóság (DSP) honlapján közzétett adatok értelmében pénteken összesen 13 – Szatmár, Kolozs, Szeben, Krassó-Szörény, Neamţ, Arad, Dolj és Szilágy megyei – településen haladta meg a 6 ezreléket a fertőzöttségi ráta.
Nem lehet így játszadozni a gyerekekkel” – nyomatékosította.
Cîmpeanu azt mondta, felszólította az Ilfov megyei tanfelügyelőséget és a többi illetékes hatóságot, hogy „haladéktalanul orvosolják a helyzetet”, ugyanakkor kérte minden tanfelügyelőtől, hogy „figyelmesen olvassák el” a közös miniszteri rendeletet és alkalmazzák azt, mert minden lehetséges helyzetet szabályoz – közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség.
Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.
Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.
Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.
Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.
A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
szóljon hozzá!