Gigel Ştirbu: Kelemen Hunor kijelentései súlyosan sértik a román állam nemzeti identitását
Gigel Ştirbu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke szerint az RMDSZ elnöke polgári engedetlenségre és alkotmánysértésre bujtogat a centenáriummal kapcsolatban, emiatt nyílt levélben arra kéri Kelemen Hunort, hogy tisztelje Romániát.
2017. augusztus 24., 17:222017. augusztus 24., 17:22
2017. augusztus 24., 17:242017. augusztus 24., 17:24
„Elnök úr, én mindig is tiszteltem önt, mint ahogy minden, Romániában élő magyar nemzetiségű állampolgárt és az ő értékeiket. Nem tudom azonban figyelmen kívül hagyni, hogy ön az országunk számára oly jelentős eseményhez közeledve állásfoglalásaival gyűlölködést és széthúzást szít, ugyanakkor a törvények, a kultúra és a nemzet történelmének megsértésére uszít" – áll Gigel Ştirbu nyílt levelében.
Az ellenzéki alakulat alelnöke szerint Kelemen Hunornak a román egyesülés centenáriumával kapcsolatos kijelentései „felháborítóak, és súlyosan sértik a román állam nemzeti identitását”.
„Nyilvános állásfoglalásai alapján teljesen egyértelmű, hogy polgári engedetlenségre és az alkotmány előírásainak megszegésére való felbujtással állunk szemben. Ez esetben kérdem én: milyen álláspontot képviselne akkor, ha a párttörvényt kiegészítenék egy cikkellyel, amely előírná, hogy helyezzenek törvényen kívül bármely egyesületet vagy politikai pártot, amely megsérti az alkotmány első cikkelyének előírásait? Kérdem ezt öntől annak tudatában, hogy az alakulat, amelyet képvisel, és amely úgy véli, hogy az elmúlt 100 évben a román állam rendszeresen kísérletet tett a kisebbségek asszimilációjára, illetve arra, hogy megsemmisítsen mindent, ami nem román, ez az alakulat a rendszerváltást követően ahányszor csak alkalma adódott, nem habozott kormányra lépni, sőt mi több, sokszor döntő szerepe volt a többség kialakításában" – idézi az Agerpres hírügynökség a PNL-alelnök levelét.
Gigel Ştirbu szerint Kelemen Hunornak mindezzel az a nyilvánvaló célja, hogy „konfliktuszónává alakítsa Erdélyt”. „Kelemen Hunor, ne tévessze szem elől, hogy ön a román parlament tagja, nem a magyarországié, és legalább annyi illendőség legyen önben, hogy tisztelje az országot, amelynek költségvetéséből önt is fizetik" – szerepel még a liberális alelnök nyílt levelében.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szabadság című kolozsvári napilapnak adott interjúban azt mondta, a magyaroknak nincs mit ünnepelniük 2018-ban, Erdély Romániához való csatolásának 100. évfordulója alkalmából. A szövetségi elnök ugyanakkor aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az elmúlt 100 évhez köthető jelentősebb megvalósítások hiányában a román politikusok a nacionalista retorikához folyamodnak majd.
„Nem fogják tudni azt mondani, hogy építettünk 1800 km autópályát, összekötöttük száz év után végre a történelmi régiókat. Nem számolhatnak be arról, hogy ma, ha felülsz a vonatra Bukarestben, hamarabb elérsz Balázsfalvára, mint száz évvel ezelőtt. Azt fogják tudni elmondani, hogy ma másfél órával többet utazol Balázsfalváról Bukarestbe, mint száz évvel korábban. Tehát ilyen szempontból számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország. Ekkor ugye hajlamosak nacionalista retorikával mindenféle szólamokat puffogtatva megünnepelni a száz esztendőt" – fogalmazott az interjúban a szövetségi elnök.
Viharos időjárásra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást bocsátott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat több megyére.
A leendő kormányt politikusnak kell vezetnie, nem pedig egy technokrata miniszterelnöknek – szögezte le csütörtökön Nicuşor Dan államfő.
Munkacsoport létrehozásában állapodott meg a négy „Európa-barát” párt és a nemzeti kisebbségi frakció a költségvetési hiány lefaragása érdekében a Nicușor Dan államfő által kezdeményezett szerdai egyeztetéseken.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a párt által javasolt deficitcsökkentő intézkedéseket ismertette az államfővel a Cotroceni-palotában tartott keddi informális konzultáción – számolt be a sajtónak a találkozó után Dominic Fritz.
Egy technokrata miniszterelnök vezette kormány nem megoldás, mert politikai támogatás hiányában megbukna – jelentette ki szerdai parlamenti sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Vádat emelt a legfőbb ügyészség Dan Vîlceanu volt parlamenti képviselő ellen hivatalos személy elleni erőszak, hivatali túlkapás és garázdaság gyanúja miatt, miután tavaly májusban a politikus bántalmazta a parlamentben Florin Romant.
Újabb, az ország nagy részét érintő első- és másodfokú riasztásokat bocsátott ki heves esőzések és szél miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Az ország jelenlegi gazdasági helyzetéről tárgyalt Nicușor Dan államfővel a szerda reggeli informális konzultáción a PSD küldöttsége a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező politikai alkulat ideiglenes elnöke, Sorin Grindeanu bejelentése szerint.
A román közlekedésrendészek által tudatmódosító szerek kimutatásra használt készülékek pozitív eredményeinek csaknem felére rácáfol később az igazságügyi orvostani intézet vizsgálata – jelentette a Digi24.ro hírportál.
Az állami költségvetés kiegyenlítése és a kormányalakítás lesz a két fő témája a parlamenti pártok képviselőivel a Cotroceni-palotában folytatandó szerdai konzultációknak – jelentette ki Nicușor Dan államfő.
szóljon hozzá!