A nyomozás során talált bizonyítékok egyelőre nem támasztják alá kellőképpen, hogy Luiza Melencu gyilkosság áldozata lett (képünk illusztráció)
Fotó: Facebook/Politia Romana
Nem zárható ki, hogy Luiza Melencu, az áprilisban eltűnt 18 éves lány életben van, mert az ő esetében nem ügydöntőek a DNS-vizsgálatok – jelentette be kedden Felix Bănilă, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) főügyésze.
2019. augusztus 27., 12:522019. augusztus 27., 12:52
2019. augusztus 27., 13:442019. augusztus 27., 13:44
Luiza Mihaela Melencu, a Dolj megyei Dioşti településből származó 18 éves lány április közepén tűnt el, miután azt mondta családjának, hogy Caracalba megy pénzt kivenni egy bankautomatából.
A tettek elkövetésével Gheorghe Dincát, egy 66 éves caracali férfit gyanúsítanak.
A nyomozás során Gheorghe Dincă beismerte, hogy július 25-én 12 óra körül meggyilkolta a 15 éves Alexandra Măceşanut, amikor rajtakapta, hogy telefonálni próbál, majd a holttestét elhamvasztotta. A második lány, Luiza Melencu ügyében az ügyészek megállapították, hogy vannak arra utaló jelek, hogy a gyanúsított ugyanolyan típusú bűncselekményt követett el.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.
Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
szóljon hozzá!