A román külügy szerint nem az európai értékek szellemiségét képviselik azok a budapesti hivatalos nyilatkozatok, amelyek az elmúlt időszak fagyos magyar–román viszonyáért a magyarellenes román kormányzati lépéseket teszik felelőssé.
2016. december 07., 15:262016. december 07., 15:26
2016. december 07., 15:502016. december 07., 15:50
Nincsenek összhangban a Románia által is védett európai értékek szellemiségével a budapesti hivatalosságok nyilatkozatai, amelyek értelmében a Románia és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok 2012 óta romlottak meg – mondta szerdán Ionuţ Vâlcu, a román külügyminisztérium szóvivője Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes és Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke hétfői nyilatkozatára reagálva.
A román külügyi szóvivő azt is közölte, hogy az erre vonatkozó álláspontot a tárca a magyar félnek is eljuttatta. „Álláspontunkat egyértelműen jeleztük diplomáciai forrásokon, így Magyarország bukaresti nagykövetén keresztül, de Lazăr Comănescu külügyminiszter is jelezte magyar kollégájának a NATO-külügyminiszterek tanácskozásán” – közölte a szóvivő.
Vâlcu emlékeztetett: Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter nemrég úgy nyilatkozott, Románia stratégiai partnernek számít Magyarország számára. „Reméljük, a kijelentésben foglaltak a konkrétumok és a tettek szintjén is megvalósulnak. Folyamatosan a 21. század irányába kell előrenéznünk, a 21. század értékeinek szellemében” – tette hozzá a szóvivő. Arra a kérdésre, hogy bekérette-e a román külügy a bukaresti magyar nagykövetet, közölte: az üzenetet a bejáratott diplomáciai csatornákon keresztül továbbították, közvetlenül a nagykövetnek.
A szóvivő szerint „Románia továbbra is elkötelezett a Magyarországgal fennálló stratégiai partnerség építése mellett.\"
Mint arról beszámoltunk, Semjén Zsolt hétfőn Budapesten arról beszélt: Magyarországnak nemzeti érdeke a Romániával való minél szorosabb együttműködés és minél jobb viszony. A mi kezünk mindig ki volt nyújtva, most is ki van, nem rajtunk múlt, hogy idáig jutottak a kétoldalú kapcsolatok – fogalmazott. Értékelése szerint nem hogy előre léptek volna, hanem folyamatos támadásnak van kitéve az erdélyi magyarság, s olyan dolgok történnek, amit korábban elképzelni sem tudtak. Igazságszolgáltatásnak álcázott, kifejezetten magyarellenes lépések történnek és a magyarság legfontosabb vezetőit érik támadások.
Kitért arra is, hogy a visszaszerzett egyházi ingatlanokat a Ceaușescu-időket idéző módon próbálják visszaállamosítani, s kriminalizálják a magyar vezetőket, hogy ne vállaljanak politikai szerepet.
A miniszterelnök-helyettes kérdésre azt mondta, a megromlott viszonyban a magyar diplomáciának nincs felelőssége, ha kritika illeti, csak abból a szempontból, hogy „nem vágtak előbb az asztalra”. Világosan meg kell mondani, a románok átlépték a határt, amit még a magyarság el tudna viselni.
Németh Zsolt azt mondta: a magyar–román viszony rendkívül kedvezőtlenül alakult az elmúlt időszakban.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
Nagyon nehéz megmondani, hogy szeptember 8-án megkezdődik-e a tanév, tekintettel a rendszerben dolgozók elégedetlenségére és arra, hogy további tiltakozásokat jelentettek be – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter.
Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.
Németh Zsolt szerint Romániában is érik egy konzervatív forradalom, és Magyarország arra számít, hogy a két ország számos kérdésben együtt tud majd működni a nemzetközi színtéren.
A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
szóljon hozzá!