Fotó: Sanitas/Facebook
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtökön azt nyilatkozta, hogy nem tud egy készülő általános sztrájkról az egészségügyben.
2023. május 18., 16:142023. május 18., 16:14
2023. május 18., 16:172023. május 18., 16:17
Rafila kijelentésének előzménye, hogy – mint arról beszámoltunk – az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség csütörtök délelőtt tiltakozó megmozdulások sorozatát helyezte kilátásba. Tájékoztatásuk szerint június 8-án tüntetést tartanak, június 15-én sztrájkőrséget állnak az egészségügyi intézmények előtt, június 27-ére figyelmeztető sztrájkot terveznek,
Alexandru Rafila csütörtökön újságíróknak nyilatkozva kijelentette, neki nincs tudomása általános sztrájkról. „Tegnap (szerdán – szerk. megj.) egy meglehetősen hosszú megbeszélésem volt a Sanitas képviselőivel, meghallgattam a követeléseiket, amelyek közül egyeseket megoldhatónak tartok, másokat, amelyek költségesebbek, a kormánnyal kell megvitatni és eldönteni” – fogalmazott a miniszter. Hozzátette, hogy „realistán” kell dönteni, figyelembe véve az ország gazdasági nehézségeit.
Rafila ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a helyzet nem fajul súlyos munkakonfliktussá. Kijelentette, az egészségügyi minisztérium „konstruktív” viszonyt ápol a szakszervezetekkel, a követelések teljesítéséhez viszont kormányzati szintű döntésre van szükség.
Tüntetést tartanak az egészségügyi alkalmazottak június 8-án a bukaresti Győzelem téren, majd július 1-jétől általános sztrájkba lépnek – jelentette be csütörtöki közleményében az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtökön kijelentette, hogy a légúti fertőzéses esetek jelentős növekedése ellenére sem támogatja az iskolák bezárását, de hangsúlyozta, hogy a betegség tüneteit mutató gyerekeket nem szabad közösségbe engedni.
Bíróság elé állítanak két asszisztensnőt a Piatra Neamț-i megyei kórház intenzív osztályán 2020 novemberében történt, kilenc halálos áldozattal járó tűzeset ügyében.
Ingyenessé válik Romániában a telekkönyvi kivonatok kikérése az ingatlantulajdonosok számára – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter csütörtöki bukaresti sajtótájékoztatóján.
Keményen nekiment az elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali, összeesküvéselmélet-hívő Călin Georgescunak Alexandru Chipciu, a Kolozsvári U labdarúgócsapatának játékosa.
Nem érzi indokoltnak a lemondását Marcel Ciolacu miniszterelnök annak nyomán, hogy kiderült: kapcsolatban állt az ingatlanpanamába keveredett Nordis ingatlanfejlesztő céggel.
A Fiatal Emberek Pártja (POT) szerdán ismét benyújtotta a parlamentbe a Klaus Iohannis államfő tisztségből való felfüggesztésének kezdeményezésére irányuló kérelmet és az azt támogató aláírásokat.
A romániai elnökválasztás elmaradása „mérföldkő a közösségi hálózatokon történő információmanipuláció hatásának tudatosításában” – mutat rá a VIGINUM, a külföldi digitális beavatkozás elleni francia ellenőrző és védelmi szolgálat.
Másodszorra is elutasította szerdán a képviselőház és a szenátus összevont házbizottsága a Klaus Iohannis államfő tisztségből való felfüggesztésére irányuló kezdeményezést, amelyet a Fiatal Emberek Pártja (POT) és az SOS Románia terjesztett elő.
A bukaresti ítélőtábla szerdán elrendelte a Nordis-ügyben gyanúsított Laura Vicol volt szociáldemokrata párti képviselő előzetes letartóztatását – nyilatkozták az Agerpresnek ügyészségi források.
Elfogták szerdán Törökországban Mircea Geoană sógorát, Ionuț Costeát, akit korábban korrupciós bűntettek miatt hat év börtönbüntetésre ítéltek Romániában.
szóljon hozzá!