Képünk illusztráció
Megszavazta a képviselőház Csép Éva módosító indítványát, amely szerint ezután minden egyszülős családot egyformán megillet a gyermekfelügyeleti támogatás.
2021. március 11., 14:562021. március 11., 14:56
A Maros megyei képviselő szerint a jelenleg a gyermekfelügyeleti támogatást szabályzó törvénykezés diszkriminálja az egészségügyi-, védelmi apparátusban, valamint a fegyházakban dolgozó egyedülálló szülőket.
„Ezek a családok – a munkahelyi folytonosság biztosítása érdekében – nem részesülnek az állam által biztosított 75%-os alap bérpótlékban, amennyiben nem élnek a gyerekfelügyeleti szabadság jogával, ha online térben zajlik az iskolai oktatás, és a szülő nem tud otthonról dolgozni” – mondta el az RMDSZ közleménye szerint a politikus.
„Ezen három területen – egészségügyi, védelmi és fegyházakban – dolgozó monoparentális családok esetében a szülő vagy otthon maradt gyerekével és megkapta a nem több, mint az országos átlagbér 75%-át erre az időszakra, vagy bejárt dolgozni és valahogyan megoldotta a 12 év alatti online tanuló gyerekei felügyeletét.
– fogalmazott a közlemény szerint az RMDSZ munkaügyekért felelős szakpolitikusa Csép Éva Andrea. A törvénytervezet az államelnöki kihirdetést követően és a Hivatalos Közlönyben történő megjelenése után lép hatályba.
Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.
Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.
Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.
Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.
A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
szóljon hozzá!