Ion Iliescu elhagyja az ügyészség épületét egyik korábbi kihallgatása után
Emberiesség elleni bűncselekmények miatt vádat emelt kedden a bukaresti katonai ügyészség Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman volt miniszterelnök, Miron Cozma egykori bányászvezér és számos társuk ellena 27 évvel ezelőtti bányászjárás ügyében.
2017. június 13., 17:192017. június 13., 17:19
2017. június 13., 17:252017. június 13., 17:25
A katonai ügyészség többek között a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt vezetője, Virgil Măgureanu, a Nemzeti Megmentési Front első alelnöke, Nicolae Dumitru, valamint Mugurel Cristian Florescu volt főügyészhelyettes, a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának egykori vezetője ellen indított bűnvádi eljárást az 1990-es bányászjárás kapcsán.
A vádirat szerint a volt állami vezetők bevonták a támadásba a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a SRI erőit, illetve több mint 10 ezer bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat. Az ügyészség szerint az 1990. június 11–15-e közötti véres események során négy személy életét vesztette, 1272-en megsérültek, 1242 személyt pedig megfosztottak alapvető szabadságjogától.
A legfőbb ügyészég katonai részlege 2015 októberében indítottak bűnvádi eljárást az 1990. júniusi bukaresti Egyetem-téri tüntetés erőszakos leverése ügyében, kiterjesztve a gyanúsítottak körét olyan volt tisztségviselőkre, akik 27 évvel ezelőtt az ország civil és katonai hatóságait vezették.
A katonai ügyészség a 2000-es évek közepén több mint ezer tanút hallgatott ki a bányászjárás ügyében, kivizsgálta, milyen parancsok alapján, hogyan léptek fel a karhatalmi erők, de 2007-ben egy alkotmánybírósági döntés nyomán az ügyet a civil ügyészekre bízták, akik – formai hibákra hivatkozva – 2009-ben vádemelés nélkül lezárták az aktát. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) tavaly szeptemberben az 1990-es atrocitások kivizsgálására és kártérítésre kötelezte a román államot.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy Románia nem engedhet meg magának „kalandokat” és előre hozott választásokról szóló vitákat.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion „jó ötletnek” tartja, hogy többségi állami tulajdonban legyenek a természeti erőforrások, a talajvagyon és az altalajkincsek, valamint a stratégiai vállalatok.
szóljon hozzá!