Archív felvétel
Fotó: Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT)
Marcel Ciolacu kormányfő hétfő este kijelentette, hogy a román hatóságok elkezdtek kidolgozni egy tervet a pszichoaktív anyagok kereskedelmének felszámolására, és meggyőződése, hogy a következő hónapokban „rekordmennyiségű” kábítószert fognak lefoglalni Romániában.
2024. január 16., 10:362024. január 16., 10:36
A román miniszterelnök az Antena 3 televíziónak nyilatkozva beszélt erről, rámutatva, hogy az igazságügyi miniszter és a parlament is úgy módosította a törvényeket, hogy a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem hatékonyabbá válhasson, és az állami intézmények együtt dolgoznak ezért a célért. Most első ízben, a belügyminisztérium és a hírszerző szolgálatok együttműködnek más, a drogkereskedelem elleni küzdelem terén tapasztaltabb országok szolgálataival – tette hozzá.
Látták, hogy voltak olyan tanárok is, akik kábítószert adtak el a diákoknak. Őket letartoztatták, és ezek az akciók folytatódni fognak” – idézte Ciolacu televíziós nyilatkozatát az Agerpres.
Románia már 2020-ban tranzitútvonalként szerepelt a nyugat-európai és közel-keleti fogyasztói piacokra szánt, nagy kockázatú kábítószerek kereskedelmének – derült ki a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) 2020-ra vonatkozó jelentéséből.
„Ha egy gyermek elbotlik, mert kíváncsiságból, a környezet nyomására droghoz nyúl, nem büntetni kell, hanem segítséget nyújtani, megmenteni őt, és ehhez meg kell találni a megfelelő intézményi erőforrásokat” – szögezte le.
„Az elkövetkező hónapokban további rekordfogásoknak leszünk tanúi Romániában. Nem akarok több információt elárulni, hogy ne akadályozzam a tevékenységet. (…) A tagadás nem gyógyít. Az első lépés a gyógyulás felé a beismerés. Igen, van egy problémánk” – fogalmazott Marcel Ciolacu.
Növekvőben van Romániában a kábítószer-kereskedelem, a dílerek új drogterítési módszereket vetnek be, a legfiatalabb fogyasztók pedig már a 10-11 évesek köréből kerülnek ki.
Nőtt a kokainfogyasztás Romániában, különösen a magas jövedelmű lakosság körében – világít rá az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) legutóbbi, idén közzétett, kokainról szóló jelentése.
Fokozott légköri instabilitásra és bőséges csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki vasárnap az ország 14 megyéjére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Magyar nyelvű szentmisét mutatott be és fiatalokat bérmált szombaton Bukarestben, a Minden Kegyelmek Édesanyjának nevét viselő Barátok templomában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.
Továbbra is terjed a kanyarójárvány Romániában – nyilatkozta szombaton Vasluiban az egészségügyi miniszter, és ismét javasolta az oltatlan gyermekek és felnőttek beoltását.
Több mint 560 gépkocsivezetőnek vonták be a jogosítványát az elmúlt 24 órában a közúti közlekedési szabályok megszegése miatt, és 15 országosan körözött személyt vettek őrizetbe.
Tüntetésre készülnek a kulturális örökség megőrzésének ágazatában dolgozó szakszervezeti tagok az ágazat alulfinanszírozottsága miatt.
Május 14-ig lehet beiratkozni a bukaresti belügyminisztérium égisze alá tartozó, rendőr-, csendőr-, határőr- és tűzoltóképzést nyújtó oktatási intézményekbe. Idén összesen 32 helyet tartanak fenn a roma és 20 helyet más nemzeti kisebbség számára.
Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő az egymillió euróig terjedő adócsalás büntethetőségét megszüntető törvényt.
Elutasította pénteken a bukaresti ítélőtábla a Gheorghe Ursu volt politikai fogoly kínvallatóit jogerősen felmentő ítélet felülvizsgálatára vonatkozó kérelmet, amelyet a legfőbb ügyészség nyújtott be.
Megnyílt az út azelőtt, hogy Románia mintegy 70 millió dollár értékben Sidewinder rakétákat vásároljon az Egyesült Államoktól, miután a washingtoni illetékesek rábólintottak a tranzakcióra.
Elkezdődött pénteken a június 9-én esedékes önkormányzati és európai parlamenti (EP) választásokat megelőző kampányidőszak, amely csupán az első az idei szuper választási évben, hiszen idén még elnök- és parlamenti választást is tartanak.
2 hozzászólás