„Felmenti” híveit az ikonok csókolgatása alól az ortodox egyház a koronavírus-veszély miatt

„Felmenti” híveit az ikonok csókolgatása alól az ortodox egyház a koronavírus-veszély miatt

A koronavírus-fertőzés veszélyére tekintettel a román ortodox egyház azt ajánlja híveinek, hogy tartózkodjanak a templomokban az ikonok csókolgatásától, a „betegek oltáriszentségét” pedig ne a közös, hanem egy otthonról hozott kiskanállal vegyék magukhoz.

MTI

2020. február 27., 22:132020. február 27., 22:13

2020. február 28., 00:442020. február 28., 00:44

A román patriarkátus a járványhelyzetben alkalmazandó egészségügyi és lelki intézkedésekről kiadott csütörtöki közleményében megnyugtatja a híveket, hogy a templomi szentképeket rendszeresen fertőtlenítik. „Akik ebben az időszakban megbetegedéstől tartanak, ideiglenesen elkerülhetik a templomi ikonok csókolgatását, viszont bártan csókolhatják a saját otthonukban lévő ikonokat” – olvasható a közleményben.

A patriarkátus arra kéri híveit, akik influenza vagy koronavírus-fertőzés tüneteit fedezték fel magunkon:

kerüljék a zsúfolt helyeket, a templomokat is beleértve, hogy ne tegyenek ki másokat is fertőzés veszélyének.

A betegek otthonaikban az egyházi rádió- és televíziócsatornákon is követhetik a szent liturgiát – tanácsolja a román ortodox egyház.

Csütörtökön hasonló felhívást tett közzé a bukaresti római katolikus érsekség is. Ebben azt tanácsolja 70 év feletti, illetve krónikus betegségekben szenvedő, gyenge egészségi állapotú, magukon megfázásos tüneteket észlelő híveinek, hogy ne menjenek templomba, otthonaikban imádkozzanak, a szentmisét pedig a bukaresti Szent József-székesegyház honlapján, interneten hallgassák.

Az érsekség azt tanácsolja a híveknek, hogy ebben az időszakban ne fogjanak kezet, amikor a szentmise során elhangzik a felhívás, hogy a „béke jelével” köszöntsék egymást.

Mindkét egyház a fokozott higiénia, a gyakori kézmosás, fertőtlenítés szükségességére figyelmeztette híveit.

Romániában szerdán jelent meg a koronavírus: az ország déli részén, egy Gorj megyei fiatalembernél mutatták ki a fertőzést. Az első fertőzött egyelőre tünetmentes, a bukaresti járványügyi intézetben kezelik, és mindenkit kivizsgálnak, aki kapcsolatba került vele.

Országszerte 99 embert helyeztek karanténba, több mint hétezret pedig otthonában szigeteltek el, miután olyan országokból tértek vissza Romániába, ahol már megjelent a koronavírus-fertőzés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 13., szombat

Egy alkalmazott hanyagsága miatt kiberbiztonsági incidens történt az Állandó Választási Hatóságnál

Az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke szombaton közölte, hogy jövő héten intézkedni fog az intézménynél csütörtök reggel történt kiberbiztonsági incidens felelőseivel szemben.

Egy alkalmazott hanyagsága miatt kiberbiztonsági incidens történt az Állandó Választási Hatóságnál
2024. április 13., szombat

A fővárosi kórházban történt halálesetek kivizsgálását sürgeti a Bukaresti Orvosi Kamara elnöke

A Bukaresti Orvosi Kamara elnöke, Cătălina Poiană szombaton a Facebook-oldalán közölte: reméli, hogy a Sfântul Pantelimon Kórházban történt halálesetek kivizsgálása minél hamarabb lezárul, és a vizsgálat eredményeit nyilvánosságra hozzák.

A fővárosi kórházban történt halálesetek kivizsgálását sürgeti a Bukaresti Orvosi Kamara elnöke
2024. április 13., szombat

Luminița Odobescu külügyminiszter szerint Ukrajna akarja leginkább a békét

A román és az ukrán nép közötti szilárd kapcsolatok újbóli megerősítésének nevezte pénteken Luminița Odobescu külügyminiszter, hogy Bukarestben tartják értekezletüket az Ukránok Világkongresszusának vezetői.

Luminița Odobescu külügyminiszter szerint Ukrajna akarja leginkább a békét
2024. április 12., péntek

Kiskorú diákjával létesített intim viszonyt egy idős bukaresti tanár

Őrizetbe vettek 24 órára egy 62 éves bukaresti tanárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy viszonya volt egy kiskorú diáklánnyal.

Kiskorú diákjával létesített intim viszonyt egy idős bukaresti tanár
2024. április 12., péntek

Mégsem a gyógyszer helytelen adagolása miatt haltak meg a bukaresti kórház páciensei?

A bukaresti Sfântul Pantelimon kórháznál elrendelt vizsgálat az első eredmények szerint nem tárt fel olyan adatokat, amelyek az intenzív osztályon elhunyt betegek félrekezelésére utalnának – nyilatkozta Bogdan Socea, az egészségügyi intézmény menedzsere.

Mégsem a gyógyszer helytelen adagolása miatt haltak meg a bukaresti kórház páciensei?
2024. április 12., péntek

Bár több mint 7,5 millió ukrán menekült érkezett, alig több mint 150 ezren kértek romániai tartózkodási engedélyt

Márciusban Románia 2070 tartózkodási engedélyt adott ki az ukrajnai háború elől menekülő, ideiglenes védelemben részesülő külföldiek számára, az ilyen jogcímen kiállított dokumentumok száma 2022. március 18. óta elérte az 158 112-t.

Bár több mint 7,5 millió ukrán menekült érkezett, alig több mint 150 ezren kértek romániai tartózkodási engedélyt
2024. április 12., péntek

Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy volt igazságügyi minisztert

Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte pénteken a mangaliai bíróság Monica Macovei volt igazságügyi minisztert gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt.

Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy volt igazságügyi minisztert
2024. április 12., péntek

Felmérés: Nem terem babér a PSD-nek és a PNL-nek, Geoană és Simion juthat az elnökválasztás második fordulójába

Labdába sem rúghatnának a bukaresti kormánykoalíciót alkotó pártok, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökei, ha elindulnának az idei államfőválasztáson – derül ki egy friss felmérésből.

Felmérés: Nem terem babér a PSD-nek és a PNL-nek, Geoană és Simion juthat az elnökválasztás második fordulójába
2024. április 12., péntek

Iohannis elmagyarázta, miért nem sikerült elég pénzt költeni védelemre

Romániának a magas infláció okozta költségvetési problémái, illetve külső okok miatt nem sikerült tavaly év végéig a védelemre előirányzott (a GDP 2,5 százalékát kitevő) teljes összeget elköltenie – mutatott rá Klaus Iohannis államfő csütörtökön.

Iohannis elmagyarázta, miért nem sikerült elég pénzt költeni védelemre
2024. április 11., csütörtök

A szülési szabadságon lévő kismamáknak nem fog kelleni 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetniük

Csak a gyakori, illetve karantént igénylő betegségekben szenvedőknek és a betegség miatt 25 százalékkal csökkentett munkaidőben dolgozó alkalmazottaknak kell majd 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékot (CASS) fizetniük.

A szülési szabadságon lévő kismamáknak nem fog kelleni 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetniük