Fotó: Presidency.ro
További korlátozó intézkedéseket helyezett kilátásba Klaus Iohannis államfő a bukaresti kormány csütörtök esti ülésén. Az ország valamennyi iskolája online oktatásra áll át, ugyanakkor mindenütt a távmunkát kell előtérbe helyezniük a munkáltatóknak.
2020. november 05., 19:192020. november 05., 19:19
2020. november 05., 23:092020. november 05., 23:09
Klaus Iohannis a Ludovic Orban vezette kormány ülésének elején tartott beszédében emlékeztetett, hogy csütörtökön közel tízezer új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak Romániában. Az elnök szerint a járvány rohamos terjedése határozottabb intézkedéseket követel a pandémia feltartóztatása érdekében, szerinte az eddigi lépések nem elégségesek, újabb országos szintű korlátozásokra van szükség.
Ezzel egy időben Iohannis szerint éjszakai kijárási tilalmat kell bevezetni az egész országban. Az állami intézmények és a magáncégek alkalmazottainak is át kell térniük a távmunkára, amennyiben a tevékenység jellege ezt megengedi. Ezen túlmenően az elnök szerint be kell tiltani a társas összejöveteleket, be kell zárni a piacokat és vásárokat, és országos szinten kötelezővé kell tenni a kültéri maszkviselést. „Mi azt szeretnénk, ha ellenőrizni tudnánk a pandémia terjedését, emellett szeretnénk esélyt adni az orvosoknak, hogy el tudják látni a súlyos betegeket a kórházakban. Azt akarjuk, hogy az emberek folytassák az életüket, éljenek a normálist megközelítő életet, de a jelenlegi körülmények sajnos nem normálisak, járványhelyzet van, és ettől nem lehet eltekinteni” – jelentette ki a román államfő.
A kormányülés sajtónyilvános részében az államelnök felkérte az Orban-kabinet tagjait, járuljanak hozzá, hogy maximális biztonsági feltételek közepette lehessen megrendezni a december 6-ára kiírt parlamenti választásokat. Iohannis kijelentette: a demokráciát nem lehet zárójelbe tenni, az ennek alapját jelentő választásokat válsághelyzetben is meg kell tartani. Az államfő szerint az erős nemzetek ragaszkodnak a demokratikus választásokhoz. Iohannis az Egyesült Államok példájára hivatkozott, ahol csaknem százezer új fertőzést diagnosztizálnak naponta, az emberek mégis nagy számban, védőmaszkot viselve, a távolságot megtartva, fegyelmezetten álltak sorba, hogy leadhassák voksukat. Ludovic Orban miniszterelnök szerint a voksolás nem jelent fertőzési többletkockázatot.
Fotó: Presidency.ro
A Iohannis által előrevetített korlátozásokról várhatóan már a csütörtök este zajló ülésén határozatot fogad el a kormány. Ludovic Orban kormányfő közölte, ezek az intézkedések hétfőtől lépnek hatályba. A miniszterelnök rámutatott, az elnök által bejelentett új intézkedésekről szóló javaslatokat előkészíti az országos vészhelyzeti bizottság, majd a kormánynak bele kell foglalnia a veszélyhelyzetről szóló határozatba. „A döntések hétfőtől lépnek életbe, mert végig kell menni a törvény által előírt eljáráson” – tette hozzá. A miniszterelnök ugyanakkor „határozottságot és maximális elkötelezettséget” kért minisztereitől és az illetékes intézményvezetőktől az új intézkedések gyakorlatba ültetése terén.
Az országban eddig csak azokon a településeken zárták be az iskolákat, ahol meghaladta a lakosság három ezrelékét az utóbbi két hétben diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma. A héten az iskolák csaknem felében – 8,5 ezer tanintézményben – még a szokásos óralátogatással folyt a tanítás, míg 5 ezer iskolában részlegesen, 4 ezer iskolában pedig már teljes egészében az internetre költöztették az oktatást. Romániában rekordszámú új koronavírusos megbetegedést jelentettek csütörtökön. A bukaresti stratégiai kommunikációs csoport tájékoztatása értelmében 9714 új esetet igazoltak egy nap alatt 37 685 teszt eredményének feldolgozása nyomán. Az elmúlt 24 órában ugyanakkor 121 fertőzött személy vesztette életét, és jelenleg 1014 beteget kezelnek az intenzív osztályon.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
szóljon hozzá!