Fotó: Facebook/Iulian Bulai
Ötezer lejes bírságot szabott ki az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) Iulian Bulai USR-s képviselőre a keresztényeket sértő kijelentései miatt.
2021. január 28., 15:452021. január 28., 15:45
A Neamț megyei honatyának egy 2019 decemberi Facebook-bejegyzése miatt kell fizetnie, amelyben Szűz Máriát béranyának nevezte. Ebben úgy fogalmazott, hogy Jézus „furcsa családba” született, Szűz Mária ugyanis béranya volt, Szent József pedig úgy vállalta az apaságot, hogy nem működött közre a gyereknemzésben.
Iulian Bulai a közösségi portálon reagált a bírság hírére, melyről bejegyzése szerint a sajtóból értesült, ugyanis hivatalosan még nem közölték vele. Magyarázkodásba kezdett, gyakorló katolikusnak nevezve magát és azt állítva, hogy az életére nagy hatással vannak a keresztény értékek.
„Ezzel egy időben azonban nem hiszem, hogy egyetlen módja van annak, hogy megéljük a hitünket, és hogy ezt mindenkire rá kell kényszeríteni. Közösen és más-más módon kell megéljük a hitünket. És meg kell bocsátanunk azoknak, akik akaratukon kívül hibáztak” – jelentette ki a politikus, aki állítása szerint nem ismeri a CNCD indoklását az ügyben.
Úgy fogalmazott, hogy ezeknek a sorsa Jézusra emlékezteti, aki „furcsa családból származó, szegény gyerek” volt, béranya szülte, apja pedig úgy vállalta az apaságot, hogy nem működött közre a gyereknemzésben.
A politikus a posztban arra akart rámutatni, mennyire nagy méreteket ölt az emberkereskedelem Romániában, ahol szerinte a helyi közösségek, hatóságok nem tesznek semmit a kiskorú áldozatok megmentése érdekében. Úgy fogalmazott, hogy számára a karácsony a rászorulók támogatásáról, a civil felelősségvállalásról is szól.
Szükség van arra a hadijajóra, amelyet Románia Törökországtól szerez be – jelentette ki a sajtónak Ionut Moșteanu védelmi miniszter.
A lakosság számának függvényében felső határt szab az önkormányzati alkalmazottak számának a kormány – jelentette be pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök az újabb költségvetési megszorításokat ismertetve. Csökkentik a helyi rendőrök számát is.
A román katonák száma 6000 fővel nőtt – az elmúlt két évben először. A hadsereg összesen körülbelül 70 ezer katonával rendelkezik, az ideális létszám pedig a védelmi tervek szerint 120 000-130 000 között lenne.
Azért is késik a nyugdíjak újraszámolása, mert a nyugdíjpénztárnak be kell vezetnie a rendszerbe az egészségügyi szolgáltatási járulék (CASS) kiterjesztését a 3000 lejt meghaladó juttatásokra.
A miniszterelnöki kancellária személyi állományát 40 százalékkal csökkentik, ami havi 850 ezer lejes megtakarítást eredményez – jelentette be pénteken Mihai Jurca, a kancellária vezetője.
Az urbanisztikai bizonylatok és építkezési engedélyek kibocsátásához a polgároknak többé nem kell a Kataszteri Hivataltól telekkönyvi és kataszteri kivonatot kérniük, és azokat beadni az önkormányzatnak – tájékoztatott pénteken az RMDSZ sajtóosztálya.
Tizennégy megye összesen 60 településén és Bukarestben okozott károkat a viharos időjárás az elmúlt 24 órában. Otopeni-en emberéletet követelt az ítéletidő.
Háztetőket, épületelemeket tépett le, fákat döntött ki a vihar csütörtök délután Bukarestben, a román főváros nemzetközi repülőterének helyet adó szomszédos Otopeni-ben pedig emberéletet is követelt az ítéletidő.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Az elmúlt másfél évben az Állandó Választási Hatóság összesen 21 millió lej értékben szabott ki szankciókat pártokra és a választások jelöltjeire a politikai finanszírozás terén tapasztalt szabálytalanságok miatt.
szóljon hozzá!