Reagált a BBTE rektora államfőjelöltté történt „felterjesztésére”

BBTE rektor

Számos feltételnek kell megfelelnie a közös államfőjelöltnek a BBTE rektora szerint

Fotó: Daniel David/Facebook

Nem zárkózik el attól Daniel David, a BBTE rektora, hogy adott esetben az Európa-barát romániai pártok közös államfőjelöltje legyen, egy ilyen jelöltállításhoz azonban szerinte számos feltételnek kell teljesülnie. A BBTE rektorának nevét Kelemen Hunor „dobta be”.

Rostás Szabolcs

2024. december 11., 18:552024. december 11., 18:55

Az RMDSZ elnöke egy televíziós interjúban beszélt arról, hogy a közös kormányzásra készülő alakulatoknak – Szociáldemokrata Párt (PSD), Nemzeti Liberális Párt (PNL), Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója – közös államfőjelöltet kellene állítaniuk a jövő évben esedékes államfőválasztáson. Kelemen szerint olyan jelöltet kell találni, aki szélesebb rétegeket képes megszólítani a pártjelölteknél, és ekkor említette meg a BBTE rektorát. A politikus – anélkül, hogy előzetesen egyeztetett volna az érintettekkel – neveket is említett.

Kelemen szerint magában hordozza a közjogi méltósághoz szükséges képességeket és értékeket:

1. Daniel David, a BBTE rektora
2. Daniel Funeriu egyetemi oktató, volt oktatási miniszter
3. Teodor Paleologu diplomata, volt kultuszminiszter
4. Crin Antonescu, a PNL egykori elnöke.

A megnevezettek közül Daniel David, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora személyes blogján reagált. Az államfőválasztás első fordulója után markáns véleményt megfogalmazó, a szélsőségesen nacionalista erők előretörését bíráló 52 éves pszichológiaprofesszor úgy véli, a neve minden bizonnyal annak betudhatóan merülhetett fel a potenciális államfőjelöltek között, hogy Románia euroatlanti elkötelezettségének hívei közé tartozik. Hozzátette, ez az elkötelezettsége nem abban keresendő, hogy államfőjelölt szeretne lenni, hanem számára az euroatlanti vonal „kardinális kérdés”.

„Jelen pillanatban nem rólam van szó (és bátorkodom kijelenteni, hogy más potenciális jelöltekről sem), hanem arról, hogy mit akarnak az emberek, és miként látják a helyzetet a politikai pártok; hiszen egy működő demokráciában a pártoknak mégis a politikai normalitás eszközének kell lenniük” – szögezte le a téma kapcsán Daniel David. A BBTE élére először 2020-ban megválasztott, majd idén újraválasztott rektor úgy véli, az Európa-párti parlamenti pártoknak a civil társadalom képviselőivel közösen, az emberek igényeinek és üzenetének figyelembe vételével névsort kellene összeállítaniuk öt potenciális jelölttel, akik a politika, a társadalom és gazdaság, valamint a kulturális-akadémiai szféra területén tevékenykednek.

Ezeket a lehetséges államfőjelölteket a „politikai racionalitás” alapján kell elemzés alá vetni (hogy az érintett pártok ugyanabba az irányba „húzzanak”), továbbá alaposan meg kell vizsgálni szociológiai szempontból is őket (hogy mit akarnak az emberek), sőt adott esetben két Európa-párti jelölt indításának lehetőségét is meg kell vizsgálni David szerint.

„Majd ha elérkezik a pillanat, mi, akik egy euroatlanti Romániában hiszünk, a büszkeségünket félretéve felsorakozunk a legjobb megítélésnek örvendő jelölt mögé” – vetítette előre a pszichológiaprofesszor. Daniel David lényegesnek nevezte még a bukaresti parlament „működőképes megszervezését”, valamint kompetens emberek alkotta kormány felállítását, amely a polgárok érdekeit tartja szem előtt, reményt képes adni az embereknek, és amely mihamarabb, a törvények és a jogállamiság biztonságos keretei közepette képes megszervezni az államfőválasztásokat.

Daniel David a klinikai kognitív tudományok pszichológiaprofesszora, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora, a New York-i Icahn School of Medicine at Mount Sinai adjunktusa és a New York-i Albert Ellis Intézet kutatási igazgatója.

korábban írtuk

BBTE-rektor: az euroatlanti Románia alternatívája áltudományos, irracionális, babonás és bizarr
BBTE-rektor: az euroatlanti Románia alternatívája áltudományos, irracionális, babonás és bizarr

Daniel David pszichológiaprofesszor, a kolozsvári BBTE rektora a jelenlegi romániai politikai helyzettel kapcsolatban kifejti: az euroatlanti Románia alternatívája szerinte a babonás, összeesküvés-elméleteket és áltudományt támogató struktúra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 02., szerda

F-16-osok, Ro-Alert: újabb orosz dróntámadás a román határ közelében

Oroszország szerda hajnalban újabb dróntámadást intézett a román határ közelében lévő ukrán civil infrastruktúra és folyami kikötők ellen, ezért a román légierő két F-16-os harci gépet küldött a térségbe megfigyelés alatt tartani a román légteret.

F-16-osok, Ro-Alert: újabb orosz dróntámadás a román határ közelében
2025. július 02., szerda

Rengett a föld a Székelyföld közelében

A Richter-skála szerint 3,6-os erősségű földrengés történt szerdán 7 óra 19 perckor Vrancea megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Rengett a föld a Székelyföld közelében
2025. július 01., kedd

A miniszter szerint nem lesznek leépítések az egészségügyben

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy a kormány nem készül leépítésekre az egészségügyben.

A miniszter szerint nem lesznek leépítések az egészségügyben
2025. július 01., kedd

Traian Băsescu javára döntött az alkotmánybíróság a volt államfőket megillető kiváltságok ügyében

Alkotmányellenesnek nyilvánította kedden az alkotmánybíróság a volt államfőket megillető juttatásokat eltörlő törvénymódosítást – értesült hivatalos forrásokból az Agerpres. A keresetet Traian Băsescu kezdeményezte 2022-ben.

Traian Băsescu javára döntött az alkotmánybíróság a volt államfőket megillető kiváltságok ügyében
2025. július 01., kedd

Felmérés: nem bízik az új kormány sikerességében a romániai polgárok többsége

A romániai polgárok többsége szerint Románia rossz irányba halad, és az Ilie Bolojan vezette új kormány sem lesz képes jó irányba fordítani – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Felmérés: nem bízik az új kormány sikerességében a romániai polgárok többsége
2025. július 01., kedd

A bírák és ügyészek hallani sem akarnak kiváltságaik megnyirbálásáról

Keddi ülése után a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) állásfoglalást tett közzé, amely szerint a bírák és ügyészek bérezése és nyugdíjazásuk rendszere nem kiváltság, hanem a jogállásuk alapvető eleme.

A bírák és ügyészek hallani sem akarnak kiváltságaik megnyirbálásáról
2025. július 01., kedd

Kiszabadulhat a börtönből Elena Udrea

Elena Udrea feltételes szabadlábra helyezéséről döntött kedden a ploiești-i bíróság. Az ítélet nem jogerős. A volt turisztikai minisztert jelenleg a ploiești-i megyei sürgősségi kórházban ápolják, miután vasárnap egy epehólyagműtéten esett át.

Kiszabadulhat a börtönből Elena Udrea
2025. július 01., kedd

Román személyazonossági iratokkal üzérkedő bűnszövetkezetre csaptak le

Volt szovjet tagköztársaságokból származó külföldieknek román személyazonossági iratokat kiállító bűnszövetkezet tagjaira csaptak le kedden a hatóságok Botoșani megyében – közölte a román legfőbb ügyészség.

Román személyazonossági iratokkal üzérkedő bűnszövetkezetre csaptak le
2025. július 01., kedd

Elnöki tanácsadó: Románia egzisztenciális válságon megy keresztül

A közigazgatási és területi reformot a politikai pártok reformjának kell kísérnie – fogalmazta meg Radu Burnete gazdasági és társadalmi kérdésekben illetékes elnöki tanácsadó.

Elnöki tanácsadó: Románia egzisztenciális válságon megy keresztül
2025. július 01., kedd

Fejenként közel 200 ezer lejes „búcsúajándékot” adna három távozó tagjának az alkotmánybíróság

Az alkotmánybíróság arra készül, hogy fejenként 180 ezer lejes juttatást biztosítson annak a három alkotmánybírónak, akinek most jár le a kilenc éves mandátuma. Értesült a<a href="https://www.g4media.ro/surse-curtea-constitutionala-pregateste-indemnizatii-de-cate-180-000-de-lei-pentru-cei-trei-judecatori-care-isi-termina-mandatul-desi-guvernul-a-interzis-astfel-de-plati-in-sistemul

Fejenként közel 200 ezer lejes „búcsúajándékot” adna három távozó tagjának az alkotmánybíróság