A mártírrá „avanzsált” Mihály vajda lovasszobra Sepsiszentgyörgyön
Fotó: Pinti Attila
Döntő házként megszavazta kedden a képviselőház azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében a román nép hősévé és mártírjává avatják Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) román fejedelmet – írja az Agerpres.
2020. június 30., 19:292020. június 30., 19:29
2020. június 30., 22:162020. június 30., 22:16
A tervezet 240 támogató és 18 ellenszavazatot kapott.
"A román nép mártírjává és hősévé nyilvánítjuk Vitéz Mihályt, Havasalföld, Moldva és Erdély fejedelmét a román nép első egyesítésében játszott jelentős szerepéért, bátorságáért és áldozathozataláért" – olvasható a tervezet szövegében, amely szerint május 27-én a központi és helyi hatóságok, valamint más intézmények tudományos és kulturális rendezvényekkel adózhatnak a fejedelem emlékének. A közszolgálati televízió és rádió szintén műsorára tűzhet ezen a napon Vitéz Mihállyal kapcsolatos tematikájú műsorokat.
„az 1784-es parasztfelkelésben betöltött szerepük, illetve bátorságuk, hősiességük és áldozatuk elismeréseként”. A javaslat szerint november 2-án tiszteleghetnek emlékük előtt a helyi és központi hatóságok, valamint a kulturális intézmények. A tervezet ugyanakkor a jósikafalvi román mártírok napjává nyilvánítja november 8-át.
Mindkét tervezetről döntő házként szavazott a képviselőház.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.
Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.
Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&
Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
szóljon hozzá!