Fotó: Pasapoarte.mai.gov.ro
Törvénytervezetet hagyott jóvá csütörtöki ülésén a kormány az útlevelek árának befizetését automatikusan ellenőrző informatikai rendszer létrehozásáról és kezeléséről.
2024. január 04., 17:102024. január 04., 17:10
A jogszabályjavaslat szerint a rendszer létrehozása és kezelése a belügyminisztériumi útlevél-igazgatóság feladata.
A tervezetet sürgősségi eljárással vitatja majd meg a parlament.
Lecsengett a világjárvány és az orosz-ukrán háború kitörése utáni nagy utazási szándék: idén a harmadik negyedévben 37 százalékkal kevesebb útlevelet igényeltek a Kovászna megyei útlevélosztályon, mint az előző év hasonló periódusában.
Döntő házként elfogadta szerdán a képviselőház a törvénytervezetet, amely szerint a román diplomáciai képviseletek elektronikus formában is kibocsáthatnak úti okmányokat a külföldön tartózkodó román állampolgárok számára.
Több ezren vettek részt szombat este egy Európa-párti tüntetésen a bukaresti kormánypalota előtti téren.
Ukrajna további támogatását, valamint a tartós és igazságos béke megteremtését szorgalmazta Ilie Bolojan ügyivő államfő szombaton a Keir Starmer brit miniszterelnök által összehívott online megbeszélésen.
Központi Választási Iroda (BEC) szombaton bejelentette, hogy a nyomozó hatósághoz fordul John-Ion Banu-Muscel független elnökjelölt támogatói listáinak ügyében.
A meteorológiai szolgálat szombati előrejelzése szerint kedd reggelig az egész országban kiadós esők, lehűlés és vegyes halmazállapotú csapadék várható.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Elena Lasconi szombaton a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a Központi Választási Iroda jóváhagyta az indulását az elnökválasztáson.
Az SOS Románia párt elnöke, Diana Șoșoacă jelöltségét elutasította, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion jelöltségét pedig jóváhagyta szombati ülésén a Központi Választási Iroda (BEC).
Iktatta péntek este a Központi Választási Iroda (BEC) Victor Ponta jelöltségét a májusi elnökválasztásra.
Ilie Bolojan ideiglenes államfő és Marcel Ciolacu miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyar közösséget március 15-e alkalmából.
Crin Antonescu, a kormánykoalíció államfőjelöltje március 15-i üzenetében magyarul szólította meg „magyar barátait”.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke benyújtotta jelölési iratcsomóját a Központi Választási Irodához (BEC).
szóljon hozzá!