Stelian Ion
Fotó: Facebook
Stelian Ion igazságügyi miniszter szerint „az ésszerűség határát súrolja” a döntéshozatal elhúzódása a 2018. augusztus 10-i bukaresti tüntetés ügyében.
2021. augusztus 10., 15:072021. augusztus 10., 15:07
A demonstráció évfordulóján kiadott közleményében a tárcavezető megállapította, hogy a közvélemény már három éve várja az ítélethozatalt ebben az ügyben. „Ez hosszú idő, sokakban csalódást okozott a dosszié megfeneklése” – véli a miniszter.
Stelian Ion emlékeztetett arra, hogy a korábban lezárt dossziét újranyitotta az ügyészség,
„Ha a bíróság azt állapítja meg, hogy az ügy elhúzódása túllépte az ésszerűség határát, akkor határidőt szabhat a dosszié véglegesítésére. Meggyőződésem, hogy nem jut ugyanarra a sorsa, mint a bányászjárás és a forradalom ügye, és hamarosan megtudhatjuk az igazságot” – zárul a miniszter közleménye.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.
Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.
Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&
Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
szóljon hozzá!