Fotó: Facebook/Lucian Bode
Szeptemberben vehetik át az igénylőik az első elektronikus személyi igazolványokat – jelentette be hétfőn Lucian Bode.
2021. augusztus 23., 16:592021. augusztus 23., 16:59
2021. augusztus 23., 17:102021. augusztus 23., 17:10
Kolozsvári sajtótájékoztatóján a belügyminiszter emlékeztetett: augusztus 2-án indították el az elektronikus személyazonosító igazolvány kibocsátásának kísérleti programját a kincses városban. Augusztus 18-áig száz kolozsvári igényelt ilyen okmányt.
Bode elmondta, a kísérleti program elindításakor úgy számoltak, hogy az elektronikus személyi igazolványt kérelmező személy adatainak feldolgozása mintegy húsz percet vesz majd igénybe, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy ehhez csak tizenöt percre van szükség.
Kitért arra is, hogy az okmányon szerepelni fog az ország zászlaja és címere, a lakcím pedig a hátoldalára kerül. Arra a kérdésre, hogy miért nem kerül fel az igazolványra a birtokosának vércsoportja is, Bode kijelentette: a vércsoport megállapítása bármilyen egészségügyi intézmény számára mindössze néhány másodpercbe kerül.
„De viták elkerülése érdekében a vonatkozó kormányhatározatban egyértelműsítettük, hogy a gen alatt férfit vagy nőt értünk” – tette hozzá Bode.
A romániai személyi igazolványokban csakis két nemet – férfit és nőit – lehet megjelölni – nyugtatott meg mindenkit Cătălin-Aurel Giulescu, a bukaresti belügyminisztérium népesség-nyilvántartó és adatbáziskezelő osztályának vezetője. Giulescu annak kapcsán tartotta fontosnak pontosítani az információkat, hogy a hétfőn bemutatott új,
Az augusztus 2-án elindított kísérleti program keretében 5000 kolozsvári lakos számára bocsátanak ki elektronikus személyi igazolványt – közölte az Agerpres hétfőn.
Kolozsváron indítja el az elektronikus személyazonossági igazolványok kibocsátásának kísérleti programját a belügyminisztérium – jelentette be a kincses városban Lucian Bode tárcavezető.
George Simion, az AUR elnökjelöltje nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.
Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
szóljon hozzá!