Az előre hozott választások megrendezéséről állapodott meg Johannis és Orban, de a stratégiáról titkolóznak

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

Az év végén esedékes parlamenti választások előrehozásáról állapodott meg Ludovic Orban miniszterelnök Klaus Johannis államfővel. A voksolásokat a májusban vagy júniusban tartandó önkormányzati választások időszakában tartanák meg.

Hírösszefoglaló

2020. január 10., 13:482020. január 10., 13:48

2020. január 10., 14:242020. január 10., 14:24

Orban ezt az államfővel folytatott pénteki egyeztetése után, az elnöki hivatal udvarán jelentette be újságíróknak, de nem volt hajlandó elárulni, benyújtja-e lemondását, vagy megvárja – esetleg megpróbálja kiprovokálni –, hogy a parlament mozdítsa el posztjáról. A jobbközép Nemzeti Liberális Pártot (PNL) vezető kormányfő szerint mielőbb lehetővé kell tenni, hogy az állampolgárok jelenlegi nézeteit tükröző parlament alakuljon, mert a Szociáldemokrata Párt (PSD) által uralt jelenlegi törvényhozás fékezi az elnök és a kormány reformtörekvéseit.

Idézet
Románia elnöke és én úgy határoztunk, hogy az lesz a legjobb Románia számára, ha előre hozott választásokat tartunk” – fogalmazott a kormányfő a Cotroceni-palotából való távozásakor.

A PNL elnöke azt mondta, a román állampolgárok mind a legutóbbi referendumon, mind az európai parlamenti választáson, majd az államfőválasztáson is értésre adták, hogy nem szeretnék a PSD-t látni hatalmon, a parlamentet azonban továbbra is uralja a PSD, és folyamatosan akadályozza a miniszterelnököt és az államfőt abban, hogy „gyakorlatba ültesse a népakaratot”. „Ezért meg kell adni a lehetőséget a népnek arra, hogy megválassza képviselőit, és a parlament összetétele hűen tükrözze a polgárok jelenlegi opcióit” – érvelt Orban.

Arról, hogy milyen stratégiát fognak követni az előre hozott választások kiírása érdekében, nem árult el részleteket a miniszterelnök. „Nem fogom felfedni, hogy milyen stratégiában állapodtunk meg. (...) Minden bizonnyal megtaláljuk majd a legjobb megoldásokat az előre hozott választások kieszközlésére” – idézte az Agerpres hírügynökség Orbant. A kormányfő hozzátette, szeretnék a helyhatósági választásokkal egy időben tartani az előre hozott parlamenti választást, amennyiben azonban az utóbbi kiírását megelőző eljárás elhúzódik, és erre nem lesz mód, mindenképpen „az önkormányzati választásokhoz minél közelebb eső időpontot” választanak majd.

Azt sem árulta el Orban, mikor indítják el a folyamatot, csak annyit mondott, hogy kijelölt egy tárgyalócsapatot, amelyik egyeztetéseket folytat a témáról a parlamenti pártok képviselőivel. A PNL elnöke szerint a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) és a Pro Romániával is tárgyalnak, a PSD-vel azonban nem. Újságírói kérdésre válaszolva Orban leszögezte, senki nem tudja garantálni, hogy 100 százalékban lesznek előre hozott választások, de ő és a pártja, valamint az államfő is ezt akarja. A kormányfő úgy véli, a PSD nem tudja megakadályozni az előre hozott választások megszervezését.

„Hogyan akadályozzák meg az előre hozott választásokat? Úgy, hogy megszavazzák a parlamentben a PNL-kormányt? Ez esetben az egész ország rajtuk röhögne” – válaszolt a felvetésre a miniszterelnök. Arra a kérdésre, hogy miként fogják meggyőzni a PSD-t, hogy nyújtson be bizalmatlansági indítványt, Orban így válaszolt: „Majd meglátják!”

Mint arról beszámoltunk, előző napi sajtóértekezletén Johannis világossá tette, hogy ő is előre hozott parlamenti választásokat szeretne, és Ludovic Orbant tartja a legjobb jelöltnek a miniszterelnöki posztra, mind teljes, mind ügyvivői felhatalmazással. Az alkotmány szerint akkor lehet feloszlatni a román parlamentet és idő előtti választásokat rendezni, ha a kormányt bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatják vagy a miniszterelnök önként benyújtja lemondását, majd a törvényhozás két egymást követő alkalommal leszavazza az államfő miniszterelnök-jelöltjét.

Orban pénteki bejelentésére reagálva Marcel Ciolacu képviselőházi házelnök, a PSD ideiglenes elnöke azt mondta: felelőtlenség a jelenlegi nemzetközi helyzetben politikai válságba sodorni az országot. A PSD ugyanakkor kész a választójog módosítását szintén ellenző RMDSZ-szel együtt bizalmatlansági indítványt benyújtani a kormány ellen – hozzájárulva így annak bukásához és a parlamenti választások előrehozásához –, ha az Orban-kabinet a parlamenti vitát megkerülve, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással próbálja bevezetni a kétfordulós polgármester-választást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Egy nyugdíjasnak 50 lej is sokat jelent – A PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja

A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.

Egy nyugdíjasnak 50 lej is sokat jelent – A PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja
2025. július 12., szombat

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé, a cél a demokratikus jobboldal újjáépítése

Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé, a cél a demokratikus jobboldal újjáépítése
2025. július 12., szombat

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés

A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés
2025. július 12., szombat

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját

Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját
2025. július 11., péntek

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök

Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök
2025. július 11., péntek

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez

Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez
2025. július 11., péntek

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja

A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja
2025. július 11., péntek

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla

Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla
2025. július 11., péntek

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint

A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint