Az éhségsztrájktól sem riadtak vissza az Uber és a Bolt miatt tiltakozó taxisok

Képünk illusztráció •  Fotó: László Ildikó

Képünk illusztráció

Fotó: László Ildikó

A taxivállalatok munkáltatói szövetségéhez (ANPOTRT) tartozó taxisok mintegy száz járművel vesznek részt hétfőn a bukaresti Alkotmány téren zajló újabb tüntetésen, amelyen az internetes fuvarmegosztó cégek szerintük tisztességtelen konkurenciája ellen tiltakoznak.

Krónika

2024. március 04., 11:262024. március 04., 11:26

Az ANPOTRT elnöke, Remus Nedelcu szerint egyelőre száz autó van a téren, de még érkeznek. Azt is elmondta, hogy a tüntetők közül 32-en léptek eddig éhségsztrájkba.

Idézet
Folytatjuk a tiltakozásokat minden nap mindaddig, amíg a kormány képviselői fogadnak bennünket és tárgyalóasztalhoz ülnek velünk”

– idézte az illetékest az Agerpres hírügynökség.

Mint ismeretes, a taxivállalatok képviselői február 28-án jelentették be, hogy éhségsztrájkba kezdenek, mert a kormány képviselői egy hónapot kértek a követeléseik elemzésére.

korábban írtuk

Éhségsztrájkba fognak az internetes fuvarmegosztók ellen tiltakozó taxisok
Éhségsztrájkba fognak az internetes fuvarmegosztók ellen tiltakozó taxisok

Éhségsztrájkba kezdenek a Bukarestben harmadik napja tüntető taxisok, mert a kormány képviselői egy hónapot kértek a követeléseik elemzésére. Tiltakozásukat az internetes fuvarmegosztó cégek szerintük tisztességtelen konkurenciája váltotta ki.

Remus Nedelcu akkor elmondta, hogy már kilenc hónappal ezelőtt kérték a kormánytól a fuvarmegosztó cégek tevékenységét szabályozó 2019/49-es sürgősségi rendelet módosítását. Ennek ellenére, amikor múlt szerdán személyesen megkereste a közlekedésügyi minisztérium illetékeseit,

azt a választ kapta, hogy ők most hallanak először a taxisok követeléseiről, és egy hónap türelmet kértek a javasolt jogszabály-módosítások elemzésére.

Nedelcu hozzátette, hogy egy hónap múlva „a javában zajló választási kampány miatt” már senki nem fog velük szóba állni, a kért törvénymódosítások elfogadására így nem látnak esélyt. Ezért a Bukarestben tüntető taxisok úgy döntöttek, hogy éhségsztrájkba kezdenek. „Nem tudjuk ebben megakadályozni az embereket. Sokukat a sírás környékez, mert nem tudják törleszteni az autójuk részletét, nem tudják fizetni a lízingdíjat, szó szerint nincs pénzük felnevelni a gyerekeiket” – magyarázta a munkaadói szövetség elnöke.

korábban írtuk

Többek között a Bolt és az Uber miatt tüntetnek Bukarestben a taxisok
Többek között a Bolt és az Uber miatt tüntetnek Bukarestben a taxisok

Több száz taxis tüntet szerdán 9 és 14 óra között a bukaresti Alkotmány (Constituţiei) és Győzelem (Victoriei) téren a taxistörvény, illetve az alternatív személyszállítási tevékenységet szabályozó jogszabály módosítását követelve.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 19., szerda

Orosz hibrid hadviselésre panaszkodtak román politikusok az EBESZ-nek

Az EBESZ parlamenti közgyűlésének romániai küldöttségét vezető Iulian Lőrincz, illetve az USR szenátusi frakcióvezetője, Ștefan Pălărie szerdán Maria Telaliannal, az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának igazgatójával tárgyalt.

Orosz hibrid hadviselésre panaszkodtak román politikusok az EBESZ-nek
2025. március 19., szerda

Hiába vetettek be autómentőt is, lebuktak a román drogcsempészek

Őrizetbe vett a Szervezettbűnözés- és Terrorelleni Ügyosztály (DIICOT) három kábítószercsempészt, akik rendhagyó módon próbálták feltűnés nélkül Bukarestbe juttatni a Spanyolországból becsempészett közel 30 kilogramm kábítószert.

Hiába vetettek be autómentőt is, lebuktak a román drogcsempészek
2025. március 19., szerda

Tíz év pereskedés után megússza a börtönbüntetést egy PSD-s politikus

Megússza a 30 millió euró kenőpénz elfogadása miatt alapfokon kapott 11 év és nyolc hónap börtönbüntetést Bukarest ötödik kerületének volt polgármestere, Marian Vanghelie.

Tíz év pereskedés után megússza a börtönbüntetést egy PSD-s politikus
2025. március 19., szerda

Kelemen: az RMDSZ polgármesterei teljes erőbedobással fognak kampányolni Antonescu mellett

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerdán ismételten arról beszélt, hogy a kormánykoalíció jövője Crin Antonescu elnökválasztási győzelmétől függ.

Kelemen: az RMDSZ polgármesterei teljes erőbedobással fognak kampányolni Antonescu mellett
2025. március 19., szerda

Az általános sztrájktól sem riadnak vissza az elégedetlen erdészek

Az erdészeti szakszervezetek szerdán 10 és 14 óra között a kormány székhelye előtt tüntetnek az erdészeti alkalmazottak fizetését 25 százalékkal csökkentő jogszabály ellen.

Az általános sztrájktól sem riadnak vissza az elégedetlen erdészek
2025. március 19., szerda

„Elszakadt a valóságtól”. Politikai ellenfelei Klaus Iohannis luxusrepüléseiről

Elena Lasconi és Nicușor Dan sem hagyta szó nélkül Klaus Iohannis exelnök által magánrepülőgépekre költött összegeket, az AUR pedig közleményben kommentálta a kiadások nyilvánosságra hozását.

„Elszakadt a valóságtól”. Politikai ellenfelei Klaus Iohannis luxusrepüléseiről
2025. március 19., szerda

Felmérés: a többség bárki mást jobb koalíciós jelöltnek tartana Crin Antonescunál

Bárkit szívesebben látna a válaszadók többsége Crin Antonescu helyett a hárompárti bukaresti kormánykoalíció közös államfőjelöltjeként – derül ki egy friss felmérésből.

Felmérés: a többség bárki mást jobb koalíciós jelöltnek tartana Crin Antonescunál
2025. március 19., szerda

Lesz visszalépés? Vagy kizárás? Tizenkét államfőjelölt indulását hagyta jóvá a választási iroda

A választási folyamat menetrendjét rögzítő kormányhatározatnak megfelelően március 20-án, csütörtökön kiderül, hogy kik indulnak a májusi államfőválasztáson.

Lesz visszalépés? Vagy kizárás? Tizenkét államfőjelölt indulását hagyta jóvá a választási iroda
2025. március 19., szerda

Több mint 110 millió lejt repülőzött el Iohannis a hivatali ideje alatt

Összesen 113 millió lejt fizetett az elnöki hivatal Klaus Iohannis idén lemondott államfő repülőútjaira – derült ki kedden este, miután az elnöki hivatal nyilvánosságra hozta a volt elnök 2015 januárja és 2025 februárja közötti repülőútjainak költségeit.

Több mint 110 millió lejt repülőzött el Iohannis a hivatali ideje alatt
2025. március 18., kedd

Az EU-csúcs napirendjéről egyeztetett Ilie Bolojan a kormányfővel

Ilie Bolojan a brüsszeli EU-csúcs napirendjén szereplő kérdésekről egyeztetett kedden Marcel Ciolacu miniszterelnökkel.

Az EU-csúcs napirendjéről egyeztetett Ilie Bolojan a kormányfővel