Az AUR-nál kereshetett védelmet a súlyos vádak ellen a nemi erőszakkal gyanúsított Andrew Tate

•  Fotó: Twitter/Andrew Tate

Fotó: Twitter/Andrew Tate

A nemi erőszak és emberkereskedelem gyanúja miatt december vége óta a román rendőrség őrizetében levő Andrew Tate a szélsőjobboldali AUR jelenlegi és volt politikusait környékezte meg, hogy segítsenek megúszni a felelősségre vonást – írta kedden este a Reuters hírügynökség ügyészségi dokumentumokra hivatkozva.

Balogh Levente

2023. március 01., 09:262023. március 01., 09:26

A hírügynökség azon ügyészségi dokumentumokat idézte, amelyekben a közvádlók a nyomozás eredményeit rögzítették, és amelyek révén a bíróságot kívánták meggyőzni arról, hogy Andrew Tate-et és testvérét, Tristant szükséges előzetes letartóztatásba helyezni.

Eszerint egy lehallgatott telefonbeszélgetés során Andrew arra kérte két munkatársát, hogy keressék meg George Simiont, a Románok Egyesüléséért Szövetség elnökét, valamint Diana Șoșoacă független szenátort, aki három éve az AUR listáján jutott be a parlamentbe.

A beszélgetés szerint a két politikust azzal kellett volna meggyőzni, hogy a Tate-fivérek elleni vádak kitalációk, ha pedig segítenek neki, az az ő politikai karrierjüknek is jót tesz, mivel sok szavazatot ér majd, ha Tate azt mondja, hogy a védelmére keltek.

A Reuters szerint a beszélgetés január 28-án hangzott el, amikor a Tate fivérek már őrizetben voltak.

Simion és Șoșoacă ugyanakkor tagadják, hogy érintettek lennének az ügyben.

Az AUR elnöke azt mondja, sohasem kereste meg sem Tate, sem a munkatársai, és nem támogatná Tate-et a nyilvánosság előtt. Șoșoacă egyik szóvivője szerint csupán hazugságokról van szó, amelyekkel a szenátornőt akarják támadni.

Tate ügyvédei és az ügyészség szóvivője kijelentette: folyamatban levő ügyet nem kívánnak kommentálni.

A bukaresti táblabíróság hétfőn döntött arról, hogy további 30 nappal meghosszabbítja a Tate fivérek előzetes letartóztatását.

Mint arról beszámoltunk, a Szervezettbűnözés- és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) szerint a brit állampolgárságú Tate testvérek lányokat kényszerítettek, hogy szexuális tartalmú videókon szerepeljenek. A „loverboy” módszert alkalmazták, azaz szerelmet színlelve hálózták be a lányokat, akiket aztán egy Ilfov megyei házban tartottak fogva, és különféle módszerekkel pornográf videók készítésére kényszerítették őket, amelyeket feltöltöttek az internetre, és ezáltal jelentős anyagi haszonra tettek szert.

Az áldozatok arról számoltak be a nyomozóknak, hogy az Ilfov megyei házban fegyveres őrök fogadták őket. A házban videocsevegésre kialakított stúdiót rendeztek be.

Az áldozatokat arra is kényszerítették, hogy tetoválást viseljenek a testükön „owned by Tate” („Tate tulajdona”) felirattal.

Az ügyészek mindeddig hat áldozatot azonosítottak, akiket a brit testvérek által vezetett bűnbanda szexuálisan kizsákmányolt.

A nyomozás során a DIICOT a Tate testvérek több romániai tulajdonát zárolta, többek közt ingatlanokat és luxusautókat.

korábban írtuk

Újabb romániai házkutatások a szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsított Tate-fivérek ügyében
Újabb romániai házkutatások a szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsított Tate-fivérek ügyében

Teljes gőzzel zajlik tovább a nyomozás Andrew és Tristan Tate ügyében, akiket tavaly év végén vettek őrizetbe a román hatóságok emberkereskedelemmel foglalkozó szervezett bűnözői csoport létrehozásának és nemi erőszak elkövetésének gyanújával.

korábban írtuk

Továbbra is rács mögött maradnak a december végén őrizetbe vett Tate-fivérek
Továbbra is rács mögött maradnak a december végén őrizetbe vett Tate-fivérek

Előzetes letartóztatásban marad Andrew és Tristan Tate, akiket tavaly év végén vettek őrizetbe a román hatóságok emberkereskedelemmel foglalkozó szervezett bűnözői csoport létrehozásának és nemi erőszak elkövetésének gyanújával.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Törököktől vásárolt hadihajóval védené Románia a fekete-tengeri gázvezetéket, csak nehéz felfegyverezni

Szükség van arra a hadijajóra, amelyet Románia Törökországtól szerez be – jelentette ki a sajtónak Ionut Moșteanu védelmi miniszter.

Törököktől vásárolt hadihajóval védené Románia a fekete-tengeri gázvezetéket, csak nehéz felfegyverezni
2025. július 18., péntek

Csökkentik az önkormányzati alkalmazottak és a helyi rendőrök számát – újabb megszorítási javaslatokat ismertetettek

A lakosság számának függvényében felső határt szab az önkormányzati alkalmazottak számának a kormány – jelentette be pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök az újabb költségvetési megszorításokat ismertetve. Csökkentik a helyi rendőrök számát is.

Csökkentik az önkormányzati alkalmazottak és a helyi rendőrök számát – újabb megszorítási javaslatokat ismertetettek
2025. július 18., péntek

Nőtt a román hadsereg, egyelőre vonzó a fizetés, de több katonára lenne szüksége az országnak

A román katonák száma 6000 fővel nőtt – az elmúlt két évben először. A hadsereg összesen körülbelül 70 ezer katonával rendelkezik, az ideális létszám pedig a védelmi tervek szerint 120 000-130 000 között lenne.

Nőtt a román hadsereg, egyelőre vonzó a fizetés, de több katonára lenne szüksége az országnak
2025. július 18., péntek

Az egészségbiztosítási járulék kiterjesztése miatt késik a nyugdíjak újraszámolása

Azért is késik a nyugdíjak újraszámolása, mert a nyugdíjpénztárnak be kell vezetnie a rendszerbe az egészségügyi szolgáltatási járulék (CASS) kiterjesztését a 3000 lejt meghaladó juttatásokra.

Az egészségbiztosítási járulék kiterjesztése miatt késik a nyugdíjak újraszámolása
2025. július 18., péntek

Leépítések a miniszterelnökségnél: a posztok 40 százalékát megszüntetik a kormányhivatalban

A miniszterelnöki kancellária személyi állományát 40 százalékkal csökkentik, ami havi 850 ezer lejes megtakarítást eredményez – jelentette be pénteken Mihai Jurca, a kancellária vezetője.

Leépítések a miniszterelnökségnél: a posztok 40 százalékát megszüntetik a kormányhivatalban
2025. július 18., péntek

„A polgár nem postás”: intézkedés a felesleges bürokrácia csökkentése érdekében

Az urbanisztikai bizonylatok és építkezési engedélyek kibocsátásához a polgároknak többé nem kell a Kataszteri Hivataltól telekkönyvi és kataszteri kivonatot kérniük, és azokat beadni az önkormányzatnak – tájékoztatott pénteken az RMDSZ sajtóosztálya.

„A polgár nem postás”: intézkedés a felesleges bürokrácia csökkentése érdekében
2025. július 18., péntek

Erdélyi megyékben is okozott károkat a vihar

Tizennégy megye összesen 60 településén és Bukarestben okozott károkat a viharos időjárás az elmúlt 24 órában. Otopeni-en emberéletet követelt az ítéletidő.

Erdélyi megyékben is okozott károkat a vihar
2025. július 18., péntek

Emberéletet is követelt az ítéletidő Bukarestben

Háztetőket, épületelemeket tépett le, fákat döntött ki a vihar csütörtök délután Bukarestben, a román főváros nemzetközi repülőterének helyet adó szomszédos Otopeni-ben pedig emberéletet is követelt az ítéletidő.

Emberéletet is követelt az ítéletidő Bukarestben
2025. július 17., csütörtök

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
2025. július 17., csütörtök

Sok pénze bánta a szélsőjobbnak a gyanús finanszírozást, de Nicușor Dant is megbüntették

Az elmúlt másfél évben az Állandó Választási Hatóság összesen 21 millió lej értékben szabott ki szankciókat pártokra és a választások jelöltjeire a politikai finanszírozás terén tapasztalt szabálytalanságok miatt.

Sok pénze bánta a szélsőjobbnak a gyanús finanszírozást, de Nicușor Dant is megbüntették