Fotó: Psd.ro
Vagyonbevallása alapján kiemelkedően gazdagnak nem nevezhető Marcel Ciolacu, Románia csütörtökön tisztségébe iktatott új miniszterelnöke, tehetősnek viszont igen.
2023. június 16., 12:162023. június 16., 12:16
A dokumentum szerint autója nincs, de két házat is feltüntetett a vagyonelemek között.
Az új miniszterelnöknek és feleségének két háza van Buzăuban, az egyiket 1999-ben vásárolták, a másikat 2005-ben építették.
Ugyanakkor t
Ciolacu a vagyonnyilatkozatában 167 916 lej értékű illetményt is feltüntetett, amit tavaly a képviselőház elnökeként kapott.
Egy 2010-ben a Transilvania Banknál felvett 85 000 eurós hitel törlesztése 2037-ben esedékes, egy másik 3000 eurós hitelé, amit 2012-ben vett fel, 2023-ban. Két másik hitelt 2017-ben vett fel, az egyik, 22 000 eurós visszatérítése 2026-ban esedékes, a másik, 10 000 eurósé 2023-ban.
Ugyanakkor kölcsönt is adott 490 000 lej értékben, emellett 3010 lej értékű részvényei is vannak az ALCOM Kft.-nél.
Ilie Bolojan miniszterelnök vasárnap egy Facebookon közzétett videóüzenetben jelentette be, hogy a kormány egy többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik.
A május 18-i elnökválasztás után a Romániát célba vevő orosz propaganda megváltoztatta céljait – jelentette ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan.
Az elmúlt 24 órában a belügyi szervek 6067 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1361 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget, és több mint 700 sofőr jogosítványát vonták be.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét erdélyi és moldvai megyére.
Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.
Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.
Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).
Meghalt szombaton egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint 2025 júliusában 11 710 személynek folyósítottak különleges nyugdíjat, 25-tel többnek, mint előző hónapban.
szóljon hozzá!