Adómentességet kért a román királyi család az Arad megyei Soborsinban található királyi birtokra, arra hivatkozva, hogy az 1947-ben lemondott exuralkodó, Mihály háborús veterán, ilyen alapon pedig adómentességre jogosult.
2016. május 22., 20:582016. május 22., 20:58
A Digi24 hírtelevízió beszámolója szerint a királyi család idén februárban nyújtotta be kérvényét a község önkormányzatához, amelyben az adófizetési kötelezettség megszüntetését kérik. Az önkormányzat szerint egyébként a királyi család eddig lelkiismeretes adófizetőnek bizonyult, rendszeresen és késedelem nélkül befizette a 19,5 hektáros birtokra kivetett évi mintegy 35 ezer lejes adót.
A birtokon egy kastély áll több melléképülettel. A kérést egyelőre nem teljesítette az önkormányzat, információt kértek ugyanis arról, pontosan mire használják a birtokon álló ingatlanokat. A község polgármestere, Ioan Vodicean elmondta, a királyi család az idén január elsején hatályba lépett új adótörvénykönyv alapján kért adómentességet.
A soborsini kastélyt egy 1680 körülről származó vadászlakot felhasználva Forray András építtette 1810 és 1816 között. 1895–1910-ben Hunyady Károly és felesége, Nádasdy Irma számára felújították, részben átépítették. A Hunyady család 1939-ig lakta, majd 1943-ban I. Mihály román király vásárolta meg. Elkezdte felújítását, de a fordulat után államosították, és a belügyminisztériumé lett. Az 1980-as években Nicolae Ceaușescu villája volt, a volt király 2001-ben kapta vissza az államtól.
Egyébként Mihály exkirály szerepel az adóhivatal e héten közzétett „szégyenlistáján” is: a volt uralkodó több mint négymillió lejnyi adóval tartozik a hivatal szerint. A királyi család azonban nem ismeri el a tartozást. A királyi család amúgy a Capital gazdasági hetilap által a leggazdagabb romániai polgárokról tavaly összeállított 300-as listán a 81. helyen áll mintegy 60 millió eurós vagyonnal. Több ezer hektárnyi mezőgazdasági területtel és erdővel, valamint kastélyokkal rendelkezik.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
szóljon hozzá!