Gyakorlatilag nincs olyan megye az országban, ahol ne történt volna szexuális zaklatás oktatási intézményben
Fotó: Képernyőmentés
Közel két éve, 2022 júniusában indította útjára A visszaélés katedrája (Catedra de Abuz) elnevezésű projektjét a Rise Project szervezet. A kezdeményezés célja feltárni az ország iskoláiban, középiskoláiban és egyetemein történő szexuális zaklatásokat és visszaéléseket. A csoport öt éve zajló munka eredményeit hasznosítva igyekszik segítséget (is) nyújtani az érintett áldozatoknak.
2024. február 08., 14:022024. február 08., 14:02
Az elsősorban a szervezett bűnözés és a korrupció feltárására vállalkozó, újságírókból, programozókból és aktivistákból álló Rise Project szerint a tanintézetekben tapasztalható szexuális zaklatás, illetve visszaélés rendszeres és ismétlődő jelenségnek számít a romániai oktatási rendszerben. Adataik szerint például a női egyetemi hallgatók 30 százaléka állítja, hogy szexuális zaklatás áldozata volt tanulmányai során, illetve a diákok több mint egyharmada vallja, hogy tanúja volt zaklatásnak, visszaélésnek.
Ellenben csak minden tizedik áldozat fordul a hatóságokhoz a visszaélés, zaklatás miatt, vagy ennek nyomán. Ennek kapcsán gyakori az áldozatok megbélyegzése, illetve az is, hogy a romániai lakosság körülbelül negyede úgy gondolja, hogy
Az ilyen reakciók nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az áldozatok nem tesznek feljelentést, így a zaklatók állásban maradnak az oktatási intézményekben, a pozíciójukban.
Arra is rámutat a Rise Project kezdeményezése, hogy Romániában a felsőoktatási intézmények 11 százaléka egyáltalán nem említi a szexuális zaklatást az etikai kódexében, illetve az oktatási intézmények 44 százaléka megemlíti ugyan, de nem határozza meg, nem definiálja azt, illetve nem tér ki megnyilvánulásának lehetséges formáira.
A törvény által megszabott határértékek egyharmadával nő a hivatali tisztség szexuális visszaélésre való kihasználásáért járó büntetés, ha az elkövető iskolai vagy egyetemi tanár, az áldozat pedig a tanulója vagy a diákja.
A projekt egy honlap köré épül, melyen az áldozatok, illetve a tanúk jelenthetik az eseteket.
A szervezet célja az is, hogy támogassák az áldozatokat az ANAIS Egyesülettel való partnerségben, amely pszichológiai és jogi segítséget nyújt azoknak, akik traumatikus élményeken mentek keresztül az oktatási intézményekben. A jövőben szeretnék a projekt eredményeit, tanulságait szervezett előadások keretében bemutatni az ország legnagyobb egyetemein, illetve több középiskolában is.
A Rise Project honlapján több részletes tényfeltáró cikket is publikáltak a projektben résztvevő újságírók, így például legutóbb Horea Bădău, egy 51 éves, Bukarestben oktató egyetemi tanár ügyét tárták a nyilvánosság elé. Ez a harmadik riport a projekt elindítása óta, a legkirívóbb esetek bemutatása által a nagy nyilvánosság figyelmét is szeretnék felhívni a téma fontosságára, illetve azt is szeretnék elérni, hogy a hatóságok, az állam foglalkozzon a megelőzéssel.
A térképen minden egyes bűneset részletesen megismerhető; az áldozatok beszámolóinak részletei is olvashatóak, illetve az is, hogy lettek-e jogi következményei az adott eseteknek). Jól látszik, hogy az esetek eloszlása viszonylag egyenletes országos viszonylatban: a nagy egyetemi központokhoz, így Bukaresthez vagy Kolozsvárhoz több ügy is kapcsolódik, de számos más vidéki iskolából, kisebb tanintézetekből származó történetek is felkerültek a térképre.
A Hargita megyei rendőrség vizsgálatot indított annak a pedagógusnak, volt RMDSZ-es tanácsosnak az ügyében, akit azzal vádolnak egykori tanítványai, hogy a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium történelemtanáraként szexuálisan visszaélt több diákjával.
Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.
Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.
Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.
A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.
Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal
Változtak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: ezentúl a gyerekeket kísérő felnőtteknek – nagyszülők, rokonok, barátok – nem kell felmutatniuk papíralapú bizonylatot a bűnügyi nyilvántartásukról (cazier judiciar).
A hosszú hétvégén a tűzoltók által kezelt beavatkozások több mint 70 százaléka sürgősségi orvosi segítségnyújtás volt – tájékoztatott hétfőn a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Az idei pótérettségin részt vett fiatalok 28,4 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint – közölte az oktatási minisztérium.
A kormány nem nyesi vissza a beruházásokra szánt összegeket, mert ami nem létezik, azt nem lehet visszanyesni – szögezte le Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egy hétfőn.
szóljon hozzá!