Călin Georgescu ellen az ügyészek hat bűncselekmény miatt indítottak büntetőeljárást
Fotó: Cristian Nistor/Agerpres
A legfőbb ügyészség fontolgatja a Călin Georgescu ellen indított büntetőeljárás kiterjesztését, miután a volt elnökjelölt a Realitatea Tv egyik adásában gyaníthatóan a Vasgárda egykori vezetőjétől, Corneliu Zelea Codreanutól idézett.
2025. május 21., 15:402025. május 21., 15:40
2025. május 21., 16:532025. május 21., 16:53
Călin Georgescu nyilatkozata május 17-én hangzott el a hírtelevízió stúdiójában, amelyben ott ült a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion is.
„Nem játékokért harcoltunk, ahogy Avram Iancu mondta, hanem a jogainkért. És hozzáteszem: aki még egyedül is harcol egy maroknyi bátor emberrel a nemzetéért, a hazájáért és Istenért, azt soha nem fogják legyőzni” – jelentette ki az Anca Alexandrescu által moderált műsorban a volt elnökjelölt.
Călin Georgescu, a tavaly decemberi, érvénytelenített elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelölt hétfőn egy Facebook-oldalán közzétett videóban kijelentette, hogy „imádkozik” Nicușor Danért, miután azt államfőnek választották.
Az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekményekkel, fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő szervezet létrehozásával, népirtásért elítélt személyek kultuszának népszerűsítésével, a nemzetbiztonságot veszélyeztető hamis információk terjesztésével, hamis nyilatkozattétellel és antiszemita szervezet létrehozásával gyanúsítják.
A vádhatóság szerint Georgescu 2021. október 20-án a bukaresti Egyetem téren, a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások elleni tüntetésen a tömeghez szólva Ion Antonescu 1940. október 6-án a elmondott beszédéből idézett, illetve utánozta a marsall gesztusait és a hangnemét. Emellett a volt elnökjelölt egy 2020 júniusában adott interjúban Corneliu Zelea Codreanut és Ion Antonescu tábornokot is dicsőítette – írja az Agerpres.
A védőügyvédek fellebbezése nyomán a Bukarest első kerületének bírósága 45 napra csökkentette Călin Georgescu hatósági felügyeletét. A volt államfőjelöltet, Georgescut februárban helyezték bünügyi felügyelet alá.
Egy francia portál azt állítja, feltárta, hogyan avatkozott be Oroszország a 2024 novemberi romániai elnökválasztásba, amelyet érvénytelenítettek, és amely nyomán vasárnap tartják az újra kiírt voksolás első fordulóját.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
A közlekedés biztonsága érdekében sebességkorlátozásokat vezetnek be a következő napokban egyes vasúti pályaszakaszokon – közölte vasárnap a Román Vasúttársaság.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap kijelentette, lemond a tisztségéről, ha nem készül el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) új informatikai rendszere.
A kormány adóügyi intézkedései ellen tiltakoznak hétfőn a parlament épülete előtt az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség, valamint az oktatási szakszervezetek tagjai.
Daniel David oktatási miniszter szerint „egyelőre idén nem változik semmi” a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáját illetően, és valószínűleg jövőre, de talán két év múlva sem. A tárcavezető ugyanakkor kitart a megmérettetés megreformálása mellett.
Június 20-a és július 3-a között 50 akciót szervezett a rendőrség a kábítószer- és emberkereskedelemmel, informatikai csalással és pénzmosással gyanúsított bűnözői csoportok felszámolására – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség (IGPR).
Klaus Iohannis volt államfőt, Marcel Ciolacu volt miniszterelnököt és Nicolae Ciucă volt szenátusi elnököt figyelmeztették, hogy az országot a költségvetési csőd veszélye fenyegeti, ha nem hoznak hiánycsökkentő intézkedéseket.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.
A kormány deficitcsökkentő csomagja csökkenti a polgárok vásárlóerejét, és a 2010-es években tapasztaltakhoz hasonló negatív társadalmi és gazdasági hatásai lesznek – véli a Gazdasági és Szociális Tanács (CES).
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
szóljon hozzá!