Fotó: Facebook/Bogdan Ivan
Román gyártmányú drón megvalósítását tervezi a bukaresti kormány.
2024. augusztus 06., 10:592024. augusztus 06., 10:59
Bogdan Ivan kutatási, innovációért és digitalizációért felelős miniszter és Ştefan Radu Oprea, a gazdasági, vállalkozási és turisztikai minisztérium vezetője hétfőn látogatást tett az Elie Carafoli repüléstechnikai kutatóintézetben (INCAS). A látogatást követően Bogdan Ivan azt írta a Facebookra, kollégájával együtt megoldást találtak a „romániai drón” prototípusának megépítésére.
– olvasható a kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős miniszter bejegyzésében.
Bogdan Ivan hozzátette, hogy a drón építésénél romániai tervezésű optoelektronikai berendezéseket és innovatív romániai számítógépes rendszereket használnak majd, amelyeket „a romániai kutatók briliáns elméi hoznak létre”.
Ştefan Radu Oprea szintén beszámolt a Facebookon a látogatásról. A gazdasági miniszter azt írta, az INCAS már fejlesztett ki projekteket drónrendszerek számára.
„Tanulmányokat, prototípusokat, működő berendezéseket és rendszereket láttam, és ezek alapján biztos vagyok benne, hogy a védelmi iparban működő, magán- és állami tőkével rendelkező vállalatokkal, valamint a szoftver, a mesterséges intelligencia, a mikroelektronika vagy az optoelektronika területén folyamatosan innováló vállalatokkal összefogva valósággá válhat a romániai drónok gyártásának terve” – írta Oprea.
Megérkeztek Romániába az első, török gyártmányú Bayraktar katonai drónok – jelentette be a bukaresti védelmi minisztérium.
Csak álhír, orosz propaganda, hogy Ronániában felgyújtottak egy olyan raktárt, amelyben Ukrajnának szánt üzemanyagot tároltak – közölte kedden a román védelmi minisztérium.
Adathalász csalók a Román Posta nevével visszaélve próbálnak meg jogtalanul megszerezni személyes és bankkártyaadatokat – figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Tavaly 155 418-ra csökkent a születések száma Romániában, miután 2021-ben még 180 735 gyermek született; 25 887 újszülött a vártnál korábban jött világra – tájékoztatott hétfői közleményében a Koraszülöttek Szövetsége.
Kevesebb mint nyolc hónappal a betétdíjas rendszer (SGR) elindítása után elérte az egymilliárdos lélektani határt a visszaváltott italcsomagolások száma – közölte hétfőn a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Marcel Ciolacu pártelnök a legalkalmasabb az elnökjelöltségre – jelentette ki hétfőn Paul Stănescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára.
Ezen a héten megkezdődnek a kihallgatások a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) professzora, Alfred Bulai ügyében, akit az egyetem több diáklánya szexuális zaklatással vádolt meg.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem vette jó néven a koalíciós partner nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă nyilatkozatát, miszerint a parlamenti választások után jobboldali kormányt akarnak alakítani.
Elbocsátották Valer Kovácsot, azt a rendőrt, aki kölcsönadta Diana Şoşoacának a motorját és rendőrsisakját – jelentette be hétfőn a bukaresti belügyminisztérium.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) – az elnökválasztási kampány miatti nézeteltérések vagy elégedetlenség ellenére – nem tervezi a koalíció felbontását, ugyanakkor egyes minisztereket lecserélne – jelentette ki Rareș Bogdan, a párt első alelnöke.
A Nagy-Románia Nemzeti Szövetség megalakításáról szóló megállapodást írt alá vasárnap tíz politikai alakulat.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)