Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
A szenátus szerdán megszavazta azt a jogszabályt, amely arra kötelezi a különböző internetes kommunikációs szolgáltatásokat nyújtó vállalatokat és tárhely-szolgáltatókat, hogy a romániai hatóságok kérésére tegyék elérhetővé felhasználóik üzeneteit és beszélgetéseit.
2022. március 03., 08:022022. március 03., 08:02
A jogszabályt tavaly október elején fogadta el a bukaresti kormány, két nappal azelőtt, hogy a parlament megbuktatta a liberális Florin Cîțu volt miniszterelnök kormányát.
Tavaly decemberben gyorsított eljárásban a képviselőház is megszavazta, most pedig ügydöntő házként a szenátus is, így már csak Klaus Iohannis államelnöknek kell aláírnia ahhoz, hogy hatályba lépjen. A szerdai szavazáson 77 szenátor támogatta, 15-en ellene voksoltak 26 tartózkodás mellett.
A kormány azzal indokolta a jogszabály elfogadását, hogy az gyakorlatba ülteti az Európai Parlament és a Tanács 2018/1972. irányelvét az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex létrehozásáról.
Az ActiveWatch elnevezésű civil szervezet másik tíz civil szervezettel együtt azt állította szerdán, hogy a román szenátus
és tegyék azt hozzáférhetővé a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) számára vagy más román hatóságnak bűnügyi eljárásokban. A civil szervezetek attól tartanak, hogy ez a jogszabály visszaéléseket tesz lehetővé.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.
Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
1 hozzászólás