A rendőrség bűnvádi eljárást indított a 19 éves lányt széttépő medvét lelövő vadászok ellen

Képünk illusztráció •  Fotó: Korodi Attila/Facebook

Képünk illusztráció

Fotó: Korodi Attila/Facebook

A kedd délután a Bucsecs-hegységben egy medve által megölt turista ügyében a rendőrség nem csupán gondatlanságból elkövetett emberölés, hanem orvvadászat gyanújával is nyomoz, mivel az agresszíven viselkedő és a támadás környékén maradó nagyvadat a hatóságok kilőtték.

Krónika

2024. július 10., 13:202024. július 10., 13:20

2024. július 10., 14:192024. július 10., 14:19

A Prahova megyei rendőrség szerdai közleménye szerint nyomoznak a szerencsétlen eset körülményeinek kiderítésére, és az ügyészség vizsgálja a medve kilövésének törvényességét. ,,Az eddigi vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy a további negatív történések megelőzése érdekében szükséges volt az állat kilövése” – olvasható a közleményben.

A Prahova Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) szerint megvizsgálják, hogy a medve veszett volt-e.

Az intézmény igazgatója, George Stratulat az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy várják a laboratóriumba a mintákat a nagyvad teteméből, és többek között veszettségre is elvégzik a laborvizsgálatokat. Hozzátette: működési szabályzatuk egyébként is előírja, hogy minden egyes kilőtt vad tetemét vírusvizsgálatnak vessék alá.

korábban írtuk

A hegyimentők lehozták a medve által megölt nőt, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indul eljárás
A hegyimentők lehozták a medve által megölt nőt, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indul eljárás

A hegyimentőknek sikerült lehozniuk a hegyről a fiatal nő holttestét, akit kedd délután a Bucsecs-hegységben levő Jepii Mici turistaútvonalon megölt egy medve.

Mint ismeretes, egy 19 éves lányt kedden megölt egy medve a Bucsecs-hegység Jepii Mici turistaútvonalán. A hegyimentők szerint a nagyvad elragadta és szétmarcangolta áldozatát. A holttest lehozását nehezítette, hogy a medve továbbra is a közelben ólálkodott, és több ízben megpróbált rátámadni a hegyimentőkre.

A Prahova megyei csendőrség közlése szerint az eset után az illetékes bizottság elrendelte a rendkívül agresszív nagyvad azonnali kilövését.

Az Adevărul hírportál szerint a rendőrségi döntés amiatt született meg, mert a romániai jogszabályok alapján a bűnüldöző szervek ilyen esetben hivatalból kell büntetőeljárást indítsanak védett vadak kilövése esetén. A román sajtó információi szerint a Prahova megyei rendőr-főkapitányság a büntetőeljárás felfüggesztésének javaslatával továbbítja az ügyiratcsomót a területileg illetékes ügyészséghez.

korábban írtuk

Elragadott és megölt a medve egy fiatal turistát a Bucsecs-hegységben; kilőtték a ragadozót
Elragadott és megölt a medve egy fiatal turistát a Bucsecs-hegységben; kilőtték a ragadozót

Medvetámadás áldozatává vált egy fiatal nő kedden délután Prahova megyében, a Jepii Mici túraútvonalon; a hegyimentők nem tudják megközelíteni a holttestet a ragadozótól.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 02., szerda

Védelmi kiadásokra szánt pénzekből építhet autópályákat Románia

Védelmi fejlesztésekre szánt pénzekből építhet autópályákat Románia a NATO azon tervével összhangban, hogy háború esetén gyors folyosókat hozzon létre a páncélos egységek mozgásának megkönnyítésére.

Védelmi kiadásokra szánt pénzekből építhet autópályákat Románia
2025. július 02., szerda

Bekrepált a net, a mobilhálózat, a kábeltévé? Távközlési incidensek és magyarázatok

Tavaly több mint 860 biztonsági incidens tette részlegesen elérhetetlenné az internet-, telefon- és televíziós szolgáltatásokat Romániában, ami 70 százalékkal több, mint 2023-ban, amikor 497 üzemzavart regisztráltak.

Bekrepált a net, a mobilhálózat, a kábeltévé? Távközlési incidensek és magyarázatok
2025. július 02., szerda

A kormányfő új vezetőséget nevezett ki az adóhatóság élére

Ilie Bolojan kormányfő szerdán bejelentette, hogy új vezetőséget nevezett ki az országos adóhatóság (ANAF) élére.

A kormányfő új vezetőséget nevezett ki az adóhatóság élére
2025. július 02., szerda

Növelik az áfát, a jövedéki és osztalékadót, egészségbiztosítási hozzájárulást vetnek egyes nyugdíjakra – ismertette a kormányfő a deficitcsökkentési tervet

Megmarad a kétkulcsos áfa, de két százalékponttal emelkedik az általános forgalmi adó, és szintén a deficit csökkentése érdekében megemelik a dohány- és alkoholtermékek, továbbá az üzemanyagok jövedéki adóját.

Növelik az áfát, a jövedéki és osztalékadót, egészségbiztosítási hozzájárulást vetnek egyes nyugdíjakra – ismertette a kormányfő a deficitcsökkentési tervet
2025. július 02., szerda

Vádat emeltek Călin Georgescu ellen legionárius propaganda terjesztéséért

Legionárius propaganda terjesztése miatt vádat emeltek Călin Georgescu volt független államfőjelölt ellen – közölte szerdai közleményében a legfőbb ügyészség.

Vádat emeltek Călin Georgescu ellen legionárius propaganda terjesztéséért
2025. július 02., szerda

Hivatalos: megvan, milyen feladatokat kell ellátnia Tánczos Barnának kormányfőhelyettesként

Ilie Bolojan miniszterelnök a Hivatalos Közlönyben szerdán közzétett határozataiban megszabta az öt kormányfőhelyettes feladatkörét.

Hivatalos: megvan, milyen feladatokat kell ellátnia Tánczos Barnának kormányfőhelyettesként
2025. július 02., szerda

A DNA nem enged: megfellebbezték az Elena Udrea szabadlábra helyezéséről szóló ítéletet ügyészségi források szerint

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) megfellebbezte a ploiești-i bíróság ítéletét Elena Udrea feltételes szabadlábra helyezéséről – értesült szerdán ügyészségi forrásokból az Agerpres hírügynökség.

A DNA nem enged: megfellebbezték az Elena Udrea szabadlábra helyezéséről szóló ítéletet ügyészségi források szerint
2025. július 02., szerda

Kánikula a nyugati országrészben: 37 fokig is felkúszhat a hőmérők higanyszála

Csütörtökön elsőfokú hőségriasztás van érvényben 15 nyugat- és dél-romániai megyében – figyelmeztetett szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Kánikula a nyugati országrészben: 37 fokig is felkúszhat a hőmérők higanyszála
2025. július 02., szerda

Két személyt őrizetbe vettek a több ezer külföldit román iratokhoz juttató hivatalnokhálózat ügyében

Orosz, ukrán és moldovai állampolgárokat hamis román személyazonossági okmányokhoz juttató Botoșani megyei hivatalnokok ellen indított büntetőeljárást a legfőbb ügyészség.

Két személyt őrizetbe vettek a több ezer külföldit román iratokhoz juttató hivatalnokhálózat ügyében
2025. július 02., szerda

F-16-osok, Ro-Alert: újabb orosz dróntámadás a román határ közelében

Oroszország szerda hajnalban újabb dróntámadást intézett a román határ közelében lévő ukrán civil infrastruktúra és folyami kikötők ellen, ezért a román légierő két F-16-os harci gépet küldött a térségbe megfigyelés alatt tartani a román légteret.

F-16-osok, Ro-Alert: újabb orosz dróntámadás a román határ közelében