Fotó: Marcel Ciolacu/Facebook
Az év végéig véghez kellene vinni a kormányátalakítást – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
2022. augusztus 24., 10:142022. augusztus 24., 10:14
Marcel Ciolacu az Antena 3 televíziónak nyilatkozva rámutatott, alakulata, valamint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a miniszterelnök is követi a kormány tagjainak tevékenységét, és jómaga úgy véli, hogy szükség lenne kormányátalakításra, amelyet az év végéig végre kellene hajtani. A témáról a pártban és a koalícióban is egyeztetni fognak, az esetleges minisztercserére azonban a kormányfőnek kell javaslatot tennie, jómaga nem fogja kérni egyik vagy másik tárcavezető leváltását – idézi az Agerpres a nyilatkozatot.
Azt is megkérdezték Ciolacutól, hogy a PSD szorgalmazza-e az energiaügyi miniszter leváltását. Azt válaszolta
Folytatódik az üzengetés az energiaárak kapcsán a bukaresti kormánykoalíció két román alakulata, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) között: a PSD hivatalos közösségi oldalán fogalmazott meg kemény bírálato
A szociáldemokrata pártelnök elmondta még, hogy 2023-ban kétségkívül sor kerül majd a koalíciós megállapodásban is rögzített kormányfőváltásra, és ha párttársai úgy döntenek, hogy ő a megfelelő személy a tisztség betöltésére, vállalni fogja a megbízatást. Hozzátette, már dolgoznak egy szociális és gazdasági intézkedéseket tartalmazó programon, amelyet a koalíció elé fognak terjeszteni.
Ciolacut a 2024-ben esedékes államfőválasztásról is kérdezték. Ennek kapcsán azt mondta,
Hozzátette, szakítanak azzal a hagyománnyal, hogy a pártelnököt indítsák az államfőválasztáson, módosítják az alapszabályt, és a jelölt személyéről széles körű belső választáson döntenek majd, amelyen párton kívüli személyek is indulhatnak.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem ragaszkodik ahhoz, hogy párttagsággal rendelkező jelöltet indítson el az államfőválasztáson – jelentette be Marcel Ciolacu pártelnök. Ez azt is jelentheti, hogy egyes vezetők fenntartásai ellenére a jelenlegi .
Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.
Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.
A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.
Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.
Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&
Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.
szóljon hozzá!