Fotó: Pixabay
A Szociáldemokrata Párt (PSD) „nem elégedett maradéktalanul” az energiadrágulás kompenzálásáról szóló, kedden elfogadott sürgősségi kormányrendelettel.
2022. január 26., 17:542022. január 26., 17:54
Szerdai közleménye szerint az alakulat miniszterei javasoltak jogi megoldást arra, hogy az energiaszámlákat csökkentő intézkedéseket már január 1-jétől alkalmazzák, a liberális energiaügyi, illetve igazságügyi miniszter azonban ezt „alapos indoklás nélkül” elutasította – írja az Agerpres.
– fogalmaztak a közleményben, hozzátéve, a PSD azért lépett be a kormányba, „hogy korrigálja az elmúlt két év súlyos szociális-gazdasági kisiklásait”, és olyan intézkedéseket fogadtasson el, amelyek révén a kisjövedelműek is át tudják vészelni a telet.
A szociáldemokraták szerint a rendelet jelenlegi formájában olyan, mint „sebtapasz egy mély seben”.
A PSD már létre is hozott egy munkacsoportot az intézkedés műszaki dokumentációjának előkészítésére – tették hozzá.
A közleményben emlékeztettek arra, hogy az energiapiac 2020 júliusában elindított liberalizációja következtében szinte megkétszereződött az energia ára. Ennek a „teljesen előkészítetlen liberalizációnak” véghezvivőit terheli a felelősség az 1989 utáni időszak legnagyobb energiaválsága miatt – nyomatékosították.
Február elsejétől jöhetnek az energiaszámlák kompenzálására és az árplafonra vonatkozó új szabályok a bukaresti kormány által kedden kora este elfogadott módosítások értelmében.
Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.
Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.
Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.
Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.
A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
szóljon hozzá!