Fotó: Presidency.ro
A Szociáldemokrata Párt (PSD) közölte a Klaus Iohannis államfővel folytatott hétfői tárgyaláson, hogy „konzisztens” parlamenti többség nélkül nem lehet szó kisebbségi kormányról.
2021. október 11., 15:302021. október 11., 15:30
2021. október 11., 15:482021. október 11., 15:48
Erről Marcel Ciolacu pártelnök számolt be a Cotroceni-palotában lezajlott találkozó után. Az ellenzéki alakulat vezetője szerint két lehetőség van a válság feloldására: vagy a kormányalakítást, vagy az előre hozott választásokat támogató parlamenti többség alakul ki. Közölte, a szociáldemokraták az előre hozott választásokat tartják kívánatosnak, mert jelenleg nincs esély egy stabil kormányzást biztosító parlamenti többségre.
Ciolacu ígéretet tett arra, hogy addig is, amíg megoldás születik, a parlament ellátja feladatát, a szociáldemokrata törvényhozók „24 órából 24-et fognak dolgozni”. Az energiaárak korlátozására vonatkozó törvénytervezetet már be is nyújtották a házbizottságokhoz – tette hozzá a PSD elnöke.
A konzultáció-sorozat során hétfő délután az RMDSZ, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a (nem magyar) kisebbségi képviselők frakciójának küldöttségét fogadja az államfő.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
szóljon hozzá!