Fotó: Kristó Róbert
Vizsgálatot folytat a Versenytanács az üzemanyag-drágulás okainak és az üzemanyagpiac esetleges visszáságainak feltárására – számolt be hétfőn az intézmény.
2021. október 18., 18:192021. október 18., 18:19
Közleményük szerint a már szeptemberen elkezdett vizsgálatuk során adatokat és dokumentumokat kérnek az üzemanyagpiaci szereplőktől, és megkeresik az illetékes szakhatóságokat is.
Közölték azt is, hogy az elemzés eredményének ismeretében a Versenytanács ajánlásokat és intézkedéseket fogalmaz majd meg a piaci versenyt negatívan befolyásoló hatások felszámolására, mérséklésére, illetve megelőzésére, és ha törvényszegést észlel, szankcionálási eljárást kezdeményez a vétkesek ellen.
Emlékeztettek arra is, hogy honlapjukon elérhető, illetve okostelefonra is letölthető egy üzemanyagár-figyelő alkalmazás, amelynek segítségével megtekinthető az OMV, a Petrom, a Rompetrol, a Mol, a Lucoil és a Gazprom összes töltőállomásán forgalmazott benzin és gázolaj ára.
– számolt be az Agerpres.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
szóljon hozzá!