Képünk illusztráció
Fotó: Jakab Mónika
Marius Budăi munkaügyi miniszter kijelentette kedden, hogy 2023. január elsejétől nőnek a nyugdíjak, az emelés mértékéről a kormánykoalícióban döntenek.
2022. november 15., 16:442022. november 15., 16:44
A tárcavezető közlése szerint a kormánykoalícióban „az utóbbi időben” 15 százalékos nyugdíjemelésről tárgyaltak; az általános nyugdíjpont-emelés mellett differenciált emelést terveznek a kiszolgáltatott kategóriák számára.
A parlamentben nyilatkozó miniszter azonban nem kívánt konkrét összegről beszélni az újságíróknak.
Marcel Ciolacu szociáldemokrata elnök szerint az a fontos, hogy a kormánykoalíció úgy döntött, mind a minimálbért, mind a nyugdíjakat emelni fogja; hogy milyen mértékben, a lehető legrövidebb időn belül kiderül.
Budăi azt felelte, válságos időkben „kötelesség” a társadalmi szolidaritás és a kiszolgáltatottak támogatása – írja az Agerpres.
A munkaügyi miniszter kedden azt is kijelentette, hogy szeretné, ha január elsejétől 3000 lejre növekedne a minimálbér, amelynek összegéből 200 lej adómentes lenne. Közlése szerint a végleges döntést a munkáltatók és a szakszervezetek képviselőivel folytatott tárgyalások után hozzák meg a koalícióban.
A tárcavezető elmondta, a munkáltatók, a szakszervezetek és a kormány képviselőit tömörítő érdekegyeztető tanács szerdai ülésén a minimálbér összege lesz az egyetlen napirendi pont.
– tette hozzá.
Arról is beszámolt, hogy 130 ezer alkalmazott fizetését emelték meg a munkaadóik az adómentes 200 lejjel.
A háromoldalú érdekegyeztető tanács összehívását a miniszterelnök is bejelentette. Nicolae Ciucă azt mondta, a szerdára tervezett tanácskozás témája az országos minimálbér lesz.
A nyugdíjemelésnek 15 százalékosnak kell lennie – jelentette ki hétfőn a parlamentben Nicolae Ciucă kormányfő.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
szóljon hozzá!