A szociáldemokrata politikus feltűrt ingujjal vág neki a választási kampánynak
Fotó: Mircea Geoană/Facebook
Bejelentette szerdán Mircea Geoană, a NATO napokban leköszönt főtitkár-helyettese, hogy jelölteti magát az idei romániai államfőválasztáson.
2024. szeptember 11., 11:452024. szeptember 11., 11:45
2024. szeptember 11., 12:282024. szeptember 11., 12:28
A szándékát hónapokon keresztül lebegtető egykori külügyminiszter a közösségi oldalán posztolt videófelvételen ismertette a döntését. A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnöke többek között arról beszélt, ígérhetne tökéletes országot, mondhatná, hogy ő a tökéletes politikus, és hogy a problémák egyik napról a másikra meg fognak oldódni.
„Én sem vagyok tökéletes, az országunk sem tökéletes. De tudják, mit tehetünk? Dolgozhatunk. Tűrjük fel az ingujjunkat, és építsünk együtt egy olyan országot, ahol minden hang és minden szavazat számít. Azért indulok az államfői tisztségért, mert tudom, hogy valódi változásra van szükségünk” – fogalmazott videóüzenetében a politikus.
Mircea Geoană közölte, valamennyi romániai polgár elnöke szeretne lenni: a fiataloké és a nyugdíjasoké, az országban, illetve a diaszpórában élőké. „Az etnikai vagy vallási hovatartozásuktól függetlenül valamennyi román elnöke leszek. Számomra nem léteznek PSD-sek, liberálisok, USR-esek, szuverenisták vagy RMDSZ-esek, azért vagyok itt, hogy mindenkit képviseljek” – jelentette ki, hozzátéve: az „emberek, és nem a pártok elnöke lesz”. A klip végén ismertetik Geoană szlogenjét is: „Független. Jövőkép. Tisztelet”.
Az elmúlt hónapokban készült felmérések alapján Geoanának esélye van arra, hogy bejusson a romániai államfőválasztás (december 8-án rendezendő) második fordulójába, sőt a végső győzelemre is. A legfrissebb, szeptember 5-én közzétett, a CIRA Intézet által készített közvélemény-kutatás alapján Marcel Ciolacu kormányfőnek, a PSD államfőjelöltjének a támogatottsága 25 százalékos, Nicolae Ciucă liberális pártelnöké, a PNL jelöltjéé pedig 16, míg Geoană 14 százalékkal a harmadik helyen áll. A teljes képhez hozzátartozik azonban, hogy ez a felmérés a PNL megrendelésére készült.
Mircea Geoanának eddig nem járt sikerrel a választásokon. 2004-es helyhatósági megmérettetésen megpályázta Bukarest polgármesteri székét, de a Demokrata Párt (PD) színeiben indult Traian Băsescu legyőzte. Az immár második államelnöki mandátumára hajtó Băsescutól szenvedett vereséget a 2009-es államfőválasztás második fordulójában is, amikor rendkívül szoros küzdelemben maradt alul az újrázó elnökkel szemben.
Nem Mircea Geoanát, a NATO román főtitkár-helyettesét hozta ki a legesélyesebbnek az államfői tisztségért zajló küzdelemben a CURS közvélemény-kutató legfrissebb felmérése.
Jelentős mennyiségű esőre figyelmeztető újabb sárga jelzésű riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) húsz megyére.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint törvényi alapra van szükség a Románia légterébe belépő orosz drónok ügyében, és Ukrajnával is egyeztetni kell a kérdésben – mondta kedden a News.ro beszámolója szerint a politikus.
Több bűncselekmény, köztük a szexuális zaklatás és a gyermekpornográfia áldozatai számára is ingyenessé válik a jogi segítségnyújtás – jelentette be az igazságügyi miniszter.
Megjelent kedden a Hivatalos Közlönyben a másodikosok, a negyedikesek és a hatodikosok országos képességfelmérő vizsgáinak menetrendje és megszervezésük módszertana.
Tízből csupán négy romániai polgár érti teljes mértékben a pénzügyi-bankügyi (szak)kifejezéseket egy friss felmérés szerint; a megkérdezettek 10 százaléka azt vallotta, hogy nem tud eligazodni az ágazat szakszövegeiben.
Az ukrajnai piacra szánt, világcégek termékeinek az utánzatát foglalta le a román határőrség Isaccea határátkelőnél. A Törökországból érkező, 4 millió lej értékű árut a hatóságok elkobozták, tájékoztat a román határőrség közleménye.
Jelentősen csökkent a pestissel fertőzött kis kérődzők száma Romániában, az állategészségügyi hatóság 17 gócpontot számolt fel két hét alatt.
Egyeseknek nem tetszik, hogy Románia erős, energiafüggetlen ország legyen – reagált hétfőn este a Facebook-oldalán az energiaügyi miniszter.
Az idei parlamenti választásokat ugyanazokban a szavazóhelyiségekben bonyolítják le, mint az államelnök-választást – döntötte el hétfő este a Központi Választási Iroda. A BEC közzétette a testület tagjainak a névsorát is.
A „szektarianizmust, a megalapozatlan hiúságot és a funkcióéhséget” okolta hétfői Facebook-bejegyzésében Ludovic Orban a jobbközép román pártok összefogásának kudarcáért. Előzőleg az USR harangozta be a szövetkezés meghiúsulását.
szóljon hozzá!