A kormányfő optimista, de a veszélyhelyzet marad

Florin Cîțu bízik benne, hogy június elsejére eléri az ötmilliót az immunizált személyek száma •  Fotó: Gov.ro

Florin Cîțu bízik benne, hogy június elsejére eléri az ötmilliót az immunizált személyek száma

Fotó: Gov.ro

A kormány meghosszabbítja a veszélyhelyzetet – jelentette be hétfőn Florin Cîţu.

Hírösszefoglaló

2021. május 10., 13:062021. május 10., 13:06

Florin Cîţu kormányfő meg van győződve arról, hogy sikerül elérni június elsejére az ötmillió beoltott személlyel kapcsolatos célkitűzést – derül ki az Agerpres hírügynökség összefoglalójából, továbbá arról is tájékoztatott, hogy egyelőre marad a jelenleg is érvényben levő veszélyhelyzet.

Arra a kérdésre, hogy mikor várható a szabadtéri maszkviselés kötelezettségének feloldása, Cîţu azt felelte, hogy erről a szakértőkkel kell tárgyalnia, és az ő javaslataik alapján hoznak majd döntést.

Idézet
Személyes véleményem szerint azok, akik már be vannak oltva és nem jelentenek veszélyt a társadalom számára, részesüljenek előnyben, élvezzék az életet”

– tette hozzá a kormányfő.

A miniszterelnök azt is kifejtette, hogy

továbbra is bízik az ötmillió beoltott személyre vonatkozó célkitűzés sikerében.

„Az eddigi ritmusban folytatjuk. A kormány biztosítja az erőforrásokat, és az elkövetkező időszakban még több oltási akciót szervezünk, hogy megvalósíthassuk a célkitűzést: elérjük az ötmillió beoltottat június elsején. Én továbbra is bízom eme célkitűzés megvalósításában” – fejtette ki Cîţu hétfőn, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) végrehajtó bizottságának ülése előtt.

Bejelentette ugyanakkor, hogy szeretné, ha a jövő héten egyfajta „utcai kormányülést” tartanának, azaz a kormány minden tagja – miniszterek és államtitkárok – kivonulna az oltási központokba, és elbeszélgetne az emberekkel.

Rámutatott, hogy a Bukarestben a hét végén szervezett oltási maraton „rendkívüli eredményekkel” zárult, több mint húsz ezer személyt oltottak be koronavírus ellen.

„Ez mutatja, hogy a romániaiak minél előbb vissza akarnak térni a normalitáshoz, és megértették, hogy a normalitáshoz való visszatérés egyetlen módja az immunizálás” – mondta a kormányfő. Hozzátette, a fertőzöttségi ráta jelentős mértékű csökkenést mutat, miközben az átoltottsági ráta nő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Emberéletet is követelt az ítéletidő Bukarestben

Háztetőket, épületelemeket tépett le, fákat döntött ki a vihar csütörtök délután Bukarestben, a román főváros nemzetközi repülőterének helyet adó szomszédos Otopeni-ben pedig emberéletet is követelt az ítéletidő.

Emberéletet is követelt az ítéletidő Bukarestben
2025. július 17., csütörtök

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
2025. július 17., csütörtök

Sok pénze bánta a szélsőjobbnak a gyanús finanszírozást, de Nicușor Dant is megbüntették

Az elmúlt másfél évben az Állandó Választási Hatóság összesen 21 millió lej értékben szabott ki szankciókat pártokra és a választások jelöltjeire a politikai finanszírozás terén tapasztalt szabálytalanságok miatt.

Sok pénze bánta a szélsőjobbnak a gyanús finanszírozást, de Nicușor Dant is megbüntették
2025. július 17., csütörtök

Az alkotmánybíróság világosnak és kiszámíthatónak ítélte az államfő által megtámadott törvényt

Az alkotmánybíróság szerint az antiszemitizmus elleni küzdelemről és a legionárius szervezetek betiltásáról szóló törvény világos és kiszámítható.

Az alkotmánybíróság világosnak és kiszámíthatónak ítélte az államfő által megtámadott törvényt
2025. július 17., csütörtök

Majdnem egymillió eurós juttatást kapott az egyik állami hatóság vezetője, de aztán meggondolták magukat

Több mint 4,5 millió lejes – 950 000 eurós – vezetői juttatást kellett volna kapnia idén Marius Grăjdannak, az állam protokollingatlanokat kezelő protokollalap (RA-APPS) vezérigazgatójának a 2024-es, hivatalosan jóváhagyott mérleg szerint.

Majdnem egymillió eurós juttatást kapott az egyik állami hatóság vezetője, de aztán meggondolták magukat
2025. július 17., csütörtök

Külügyminiszter: nem gyengített Románia légvédelmén, hogy Ukrajnának adományozta a Patriot rendszerét

Nem gyengített Románia légvédelmén az, hogy tavaly Ukrajnának adományozta a Patriot rendszerét – nyilatkozta csütörtökön Oana Țoiu külügyminiszter.

Külügyminiszter: nem gyengített Románia légvédelmén, hogy Ukrajnának adományozta a Patriot rendszerét
2025. július 17., csütörtök

Elena Udrea szabadlábra helyezéséről döntött a törvényszék

A Prahova megyei törvényszék csütörtökön jogerősen Elena Udrea volt turisztikai miniszter feltételes szabadlábra helyezéséről döntött.

Elena Udrea szabadlábra helyezéséről döntött a törvényszék
2025. július 17., csütörtök

Nicușor Dan kudarca: az alkotmánybíróság elutasította a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet elleni panaszát

Elutasította csütörtökön az alkotmánybíróság az államfő által a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen benyújtott alkotmányossági panaszt.

Nicușor Dan kudarca: az alkotmánybíróság elutasította a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet elleni panaszát
2025. július 17., csütörtök

A romániaiak 85, az AUR-szavazók 97 százaléka vallja magát vallásosnak

A romániaiak több mint háromnegyede vallásosnak vallja magát – derül ki az INSCOP Research egy friss közvélemény-kutatásából.

A romániaiak 85, az AUR-szavazók 97 százaléka vallja magát vallásosnak
2025. július 17., csütörtök

Első- és másodfokú riasztás: Erdély számos vidékén újra leszakadhat az ég

Tizennégy megyére narancssárga, több másik megyére sárga riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható zivatarok miatt.

Első- és másodfokú riasztás: Erdély számos vidékén újra leszakadhat az ég