A képviselőház asztalán az oltások kötelezővé tételét előíró módosító javaslat

•  Fotó: Kovács Tamás/MTI

Fotó: Kovács Tamás/MTI

A védőoltások kötelezővé tételéről szóló módosító javaslatot fogadott el a képviselőház egészségügyi szakbizottsága. A testület hétfőn tárgyalta az oltástörvény tervezetét, amelyről döntő házként kell szavaznia a képviselőháznak – írja az Agerpres.

Hírösszefoglaló

2020. március 02., 18:052020. március 02., 18:05

Az ülést követően az alsóházi szakbizottság elnöke, Florin Buicu rámutatott, a tervezet eredetileg csak az oltásokról való tájékozódás kötelezővé tételét írta elő, a hétfőn elfogadott módosítás azonban már a védőoltások kötelezővé tételéről rendelkezik. Ugyanakkor törölték az eredeti törvényszövegből az alapértelmezett hozzájárulásról szóló részt. „Az alapértelmezett hozzájárulás azt jelentette volna, hogy az oltás beadásához szükséges hozzájárulást eleve adottnak tekintik. Nem, ezt a hozzájárulást minden esetben meg kell szerezni” – magyarázta.

A tervezet által előírt büntetések nem változtak,

a törvénybe foglaltak be nem tartása esetén előbb figyelmeztetnek, aztán bírságot rónak ki, amelynek összege 10 ezer lejig terjedhet.

Buicu kiemelte, ideiglenes érvényű vagy végleges ellenjavallat esetén a szülők megtagadhatják az oltások beadatását.

Az oltások kötelezővé tételét ellenzők hétfői, bukaresti tiltakozása kapcsán Buicu azt mondta, néhány, a szülőket érintő „védelmi mechanizmust” is bevezettek a törvénybe. Így azokban az esetekben, „amikor az oltások mellékhatásaival kapcsolatos problémák jelentkeznek”, az egészségügyi minisztérium állja a kezelés költségeit. „Ugyanakkor a gyártóknak kell vállalniuk a felelősséget az esetleges balesetekért” – magyarázta.

Arra a kérdésre, hogy miért késett ilyen sokáig a már 2017 óta a parlamentben levő tervezet megvitatása, Buicu elismerte, hogy

a koronavírus-járvány jelentette kockázat gyorsította fel a folyamatot.

A törvénnyel nem az az elsődleges cél, hogy büntessék meg a szülőket, hanem hogy szabják meg pontosan az egészségügyi minisztérium, az egészségbiztosítási pénztár és a megyei közegészségügyi igazgatóságok felelősségét és hatáskörét e tekintetben – hívta fel a figyelmet Buicu.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Zivatarokra figyelmeztetnek, erdélyi megyék is érintettek

A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.

Zivatarokra figyelmeztetnek, erdélyi megyék is érintettek
2025. július 11., péntek

A PSD nem azért lépett kormányra, hogy kilépjen belőle, de vegyék figyelembe a javaslatainkat – mondja az ügyvivő pártelnök

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.

A PSD nem azért lépett kormányra, hogy kilépjen belőle, de vegyék figyelembe a javaslatainkat – mondja az ügyvivő pártelnök
2025. július 11., péntek

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti

Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti
2025. július 11., péntek

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak
2025. július 11., péntek

Visszaadja kitüntetését a zsidó hitközségek szövetségének elnöke Nicușor Dan lépése miatt

Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.

Visszaadja kitüntetését a zsidó hitközségek szövetségének elnöke Nicușor Dan lépése miatt
2025. július 11., péntek

Hogy mi az a „női bónusz”? Egy román állami cég vezetői tudják, ők ugyanis kapnak ilyen pótlékot

Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.

Hogy mi az a „női bónusz”? Egy román állami cég vezetői tudják, ők ugyanis kapnak ilyen pótlékot
2025. július 10., csütörtök

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt

Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt
2025. július 10., csütörtök

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez

Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez
2025. július 10., csütörtök

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is

Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is
2025. július 10., csütörtök

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen

Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen