Fotó: Haáz Vince
Az elmúlt hétvégén 2074 sofőr gépkocsivezetői jogosítványát vonták be a rendőrök egy országos balesetmegelőzési akció keretében, amellyel a gyorshajtás és a biztonsági öv használata elmulasztásának kockázatára akarták felhívni az autósok figyelmét.
2021. szeptember 21., 12:442021. szeptember 21., 12:44
1105 sofőr azért maradt jogosítvány nélkül, mert több mint 50 kilométer/órával meghaladta az engedélyezett sebességet. Emellett 20.307 bírságot is kiróttak a rendőrök a közúti közlekedési szabályok megsértése miatt, ebből 7625-öt gyorshajtásért. 3762 bírságot kaptak a gépkocsivezetők a biztonsági öv használatának elmulasztásáért, 116-ot pedig az utasok kaptak ugyanezért a kihágásért. 51 esetben a rendőrök azért bírságoltak, mert a 14 év alatti kiskorúak nem voltak megfelelően bekötve – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR) keddi közleményéből.
A rendőrség 303 esetben bűnvádi eljárást indított, ebből 203-at a közlekedési törvény áthágása miatt, ugyanakkor 544 gépkocsi forgalmi engedélyét is bevonták az akció során – számolt be az Agerpres.
Szükség van arra a hadijajóra, amelyet Románia Törökországtól szerez be – jelentette ki a sajtónak Ionut Moșteanu védelmi miniszter.
A lakosság számának függvényében felső határt szab az önkormányzati alkalmazottak számának a kormány – jelentette be pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök az újabb költségvetési megszorításokat ismertetve. Csökkentik a helyi rendőrök számát is.
A román katonák száma 6000 fővel nőtt – az elmúlt két évben először. A hadsereg összesen körülbelül 70 ezer katonával rendelkezik, az ideális létszám pedig a védelmi tervek szerint 120 000-130 000 között lenne.
Azért is késik a nyugdíjak újraszámolása, mert a nyugdíjpénztárnak be kell vezetnie a rendszerbe az egészségügyi szolgáltatási járulék (CASS) kiterjesztését a 3000 lejt meghaladó juttatásokra.
A miniszterelnöki kancellária személyi állományát 40 százalékkal csökkentik, ami havi 850 ezer lejes megtakarítást eredményez – jelentette be pénteken Mihai Jurca, a kancellária vezetője.
Az urbanisztikai bizonylatok és építkezési engedélyek kibocsátásához a polgároknak többé nem kell a Kataszteri Hivataltól telekkönyvi és kataszteri kivonatot kérniük, és azokat beadni az önkormányzatnak – tájékoztatott pénteken az RMDSZ sajtóosztálya.
Tizennégy megye összesen 60 településén és Bukarestben okozott károkat a viharos időjárás az elmúlt 24 órában. Otopeni-en emberéletet követelt az ítéletidő.
Háztetőket, épületelemeket tépett le, fákat döntött ki a vihar csütörtök délután Bukarestben, a román főváros nemzetközi repülőterének helyet adó szomszédos Otopeni-ben pedig emberéletet is követelt az ítéletidő.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Az elmúlt másfél évben az Állandó Választási Hatóság összesen 21 millió lej értékben szabott ki szankciókat pártokra és a választások jelöltjeire a politikai finanszírozás terén tapasztalt szabálytalanságok miatt.
szóljon hozzá!