2011. március 24., 09:302011. március 24., 09:30
„A külkereskedelmi egyenleg közel ötvenszázalékos javulása – 2009-hez képest 102,6 millió eurós többletet jegyeztek fel – elsősorban az Európai Unió tagállamaiba szállított és ott értékesített mezőgazdasági termékeknek köszönhető – nyilatkozta Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár. – A kereskedelmi mérleg szerint Románia legértékesebb exporttermékei közé a kukorica, a búza, a dohány, a repce- és napraforgómagok, a haszonállatok, valamint a sertés- és szárnyashúsok tartoznak.
Az előző év azonos időszakához képest 2010-ben az élelmiszer-ipari termékek exportja 40 százalékkal, az import mindössze 2 százalékkal növekedett. „A dinamikus exportnövekedéshez elsősorban a kereskedelmi összforgalom javulása járult hozzá, de megemlítendő a hatékonyság fokozatos növekedése, bizonyos kultúrák esetében a jó terméshozam, s nyilván a gabonafélék jelentősen megnövekedett világpiaci árát sem hagyhatjuk figyelmen kívül” – magyarázta az államtitkár.
Románia az Európai Unióban az export növekedését tekintve a negyedik helyen áll, a leglátványosabb kiviteli növekedés pedig a cukornál (270 százalékos), a szárnyashúsnál (77), a zöldségeknél (40) és a kukoricánál (21) tapasztalható.
„Bár továbbra is aggasztó, hogy Románia közel 200 ezer tonna disznóhúst importált, és a tej, illetve tejtermékek behozatali volumene is jóval meghaladja az export mennyiségét, viszont 2009-hez képest 3,6 százalékkal kevesebb zöldséget importáltunk, tehát a nyersanyagtermelés kezd talpra állni, ami egyértelműen a hazai termelők versenyképességének javulását bizonyítja” – összegzett az államtitkár.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!