Fotó: A szerző felvétele
2011. április 07., 09:502011. április 07., 09:50
Románia legnagyobb nemzetközi borszalonján huszonhét termelő és forgalmazó vesz részt – tudtuk meg Lucia Pîrvu borszakértőtől, a szervezők egyikétől. A temesvári Regionális Üzleti Központ épületébe várják mindazokat, akik a hazai és külföldi borokkal szeretnének megismerkedni, esetleg egy palack nedűt vásárolni húsvétra. A rendezvényen ezzel párhuzamosan hagyományos falatokat is meg lehet majd kóstolni, fontos tudni ugyanis, hogy a bort mindig étellel kell társítani – magyarázta a borszakértő. A vásáron mesterszakácsok gasztronómiai bemutatóval szórakoztatják majd a közönséget, többek között Antonio Pasarelli, a televízióból is ismert olasz származású séf is megmutatja, milyen recepteket ajánl húsvétra, és melyik fogáshoz milyen bort érdemes választani. A szalon választékában az egy-két éves, fiatal borok mellett 2000-es évjáratú nedűt is megtalálnak az érdeklődők.
Még mindig hiányos a romániai borkultúra, az országban nagy gondok vannak a borhoz való hozzáállással – véli dr. Dorin Popa borszakértő, a Nagyváradi Egyetem profeszszora, aki a Romániai Borkóstolók Egyesületének alelnöke. Elmesélte: bár Romániában olyan változatos, a szőlőfajtáknak kedvező mikroklímák találhatók meg, mint Franciaországban, a potenciál tehát óriási, a hazai bortermelés még mindig gyerekcipőben jár. A szőlőtermesztés és a borászat privatizációja ugyanis nem kezdődött meg a rendszerváltással, csak 1998–2000 körül, így a nemzetközi elismerések is sokáig várattak magukra. A borversenyeken azonban egyre nehezebb a zsűrizés, mert a borok minősége egyre jobb, és sikertörténetek is vannak: fiatal termelőnek számít a bánsági Rékás borászat, amely az idén egy párizsi megmérettetésen nyert aranyérmet. A temesvári szalonon nemzetközi borfajták mellett a hazai kedvencek is megtalálhatóak lesznek – ígérik a szervezők.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!