2011. május 05., 09:202011. május 05., 09:20
Az idei, tizenkettedik alkalommal megszervezett rendezvényen hazai, osztrák, német, magyarországi, holland, olasz, bolgár, francia, dán és spanyol cégek állították ki növénytermesztési és állattenyésztési termékeiket, korszerű agrárgépeiket, felszereléseit, azok kiegészítő kellékeit. Ezúttal mezőgazdasági gépeket és feldolgozófelszereléseket állítottak ki a legnagyobb számban.
Újdonságnak számít, hogy az Agraria keretében első alkalommal tenyészállat-kiállítás is nyílt, melynek keretében több, különböző fajtájú szarvasmarhát és bivalyt, juhokat és szárnyasokat mutattak be.
Az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatósága (DG Agri) is jelen van a kiállításon, ahol az érdeklődők többek között részletes tájékoztatást kaphatnak az Európai Unió által nyújtott mezőgazdasági támogatásokról. Az idei kiállításon ugyanakkor idén is sor kerül a hagyományos termékek bemutatójára. Az Agraria elnevezésű kiállítás keretében a csarnok konferenciatermében naponta hazai és külföldi szakemberek, valamint az Unió mezőgazdasági bizottságának képviselői tartanak előadást a biogazdálkodásról, a vidékfejlesztés lehetőségeiről, az agroturizmusról, valamint a mezőgazdaság jövőjéről.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!