2012. március 29., 06:082012. március 29., 06:08
A prefektúra által elrendelt, február 27. és március 25. között lezajlott akció keretében három szatmárnémeti piacon, továbbá Nagykárolyban, Avasfelsőfaluban és Tasnádon vizsgálódott a hatóság, ahol 14 céget és 25 őstermelőt ellenőriztek. A vizsgálat elején – amikor rendkívül hideg időjárás volt – közel 80 kilogrammnyi zöldség és gyümölcs forgalmazását tiltották meg, a szabadtéri árusoknál ugyanis megfagyott kiwit, almát, körtét, paprikát, salátát és mandarint találtak.
Több esetben bírságoltak olyan forgalmazókat, akik nem megfelelőképpen tüntették fel a vételárat. A termékek eredete körül is akadtak bőven gondok – egy erdődi őstermelőnél például a saját portéka között Kínában termesztett fokhagymát is találtak. Nem volt ritka eset az sem, hogy másodosztályú árut első osztályúként forgalmaztak. A mérlegekkel is akadtak bőven gondok, melyek közül összesen 8 esetében állapították meg, hogy nem eléggé pontosak. A forgalmazott áruk mennyiségével is voltak problémák, akadtak olyan kereskedőre is például, akinek 50 kilogrammnyi hagyma értékesítésére volt jóváhagyása, azonban hagyma helyett 150 kilogramm almát találtak nála.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.